Sporttörténeti előadás (képgalériával)2018. április 4. (szerda) 19:00 - Kultúranews/6759_0_300.jpgSporttörténeti előadást tartottak az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékparkban. A rendezvénysorozaton Kormos József, az Ózdi Teknőc Futó Club elnöke, illetve ifjabb Vass Tibor helytörténész számolt be városunk atlétika és szabadidősport múltjáról hallgatóságnak.

Településünk atlétikai élete jóval az első sportkör megalakulása után kezdett kibontakozni. Az 1900-as évektől lendült csak fel igazán a testmozgás szeretete. Városunkban a Vasgyári Elemi Iskola sporttanítói oktatták az atlétika egyes elemeit, de ekkor még nem volt kötelező ezeken az órákon részt venni. Két pedagógus: Szedlák Gábor és Rajzinger Ferenc alakították ki a fiatalokban a mozgás iránti vonzalmat, ami nagyban hozzájárult a későbbiekben az ózdi sportkultúrához. Ifjabb Vass Tibor a helyi sportvilág kialakulásával kezdte előadását.

„1912-ben elkészült az iskola bővítése. Itt az intézmény és a patak között kialakítottak egy 150 méteres futópályát. Valahol innentől lehet számolni a kezdeteket” - mondta ifjabb Vass Tibor, helytörténész.

Az idő elteltével létrejött a Kerek-hegyi sporttelep és a stadion is. Sorra bontakoztak ki az alapvető tehetséges fiatalok, mint például Feldman Pál magasugró, aki közel 10 évig tartotta Észak-Magyarország magasugró rekordját. Akkoriban a testmozgás sokak számára nem csak a mozgás örömét jelentette, hanem egy életstílust is egyben.

„Kialakult bennünk egy olyan hozzáállás, hogy tudtuk mikor kell menni edzésre, mit kell csinálni, illetve hogy a szabályokat be kell tartani és megbecsülni a másikat. A futásnál nem lehet felrúgni az ellenfelet, ott az ember elindul és mindig az nyer, aki először ér célba. Ez egy lehetőség volt számunkra. A kohászat finanszírozta ezt, és akkor 28 NBI-es csapat volt Ózdon. Ismert mindenki mindenkit. Akkor aki ott megmaradt, abból általában ember maradt, mert a sportszabályt betartani és úgy élni, az egy életformát biztosított” - fogalmazott Kormos József, az Ózdi Teknőc Futó Klub elnöke.

Kormos József, az Ózdi Teknőc Futó Club elnöke régi fotók segítségével mutatta be az évszázadokon átívelő sportkultúra fejlődését városunkban, illetve a közel 25 éves klub életét is prezentálta hallgatóságának. Az előadás során bemutatták az atlétika kiemelkedő alakjait. Az esemény végén az érdeklődők kérdéseket tettek fel az előadóknak.


759_0_t 759_1_t 759_2_t 759_3_t
759_4_t 759_5_t 759_6_t 759_7_t
Vissza