Fordított nap (képgalériával)2018. március 28. (szerda) 19:00 - Oktatásnews/6747_0_300.jpgRally autó és sportkocsi bemutató, huszár előadás, segítőkutyás foglakozás. Többek közt ilyen programokon vehettek részt ma a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai. Fordított napot tartottak az intézményben, így a tanulók vették át az irányítást. A tavaszi szünetet megelőző utolsó tanítási napokon minden a gyerekekről szólt.

„Ép testben, ép lélek” - ez volt a mottója a mai reggelnek a Bolyky Tamás Általános Iskolában, így aerobik órával vette kezdetét a már több tíz éves hagyománnyal bíró fordított nap az intézményben. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon a diákok veszik át a hatalmat a létesítményben. Az épületben különböző molinók és poszterek sarkallták a gyerekeket a szavazásra. A gondosan elkészített plakátok mögött, jól kidolgozott program is szerepelt. Idén három nyolcadikos jelölt – Berki Eszter, Nedecki László és Plachy Evelin –  szállt harcba az igazgatói posztért. Végül 255 vokssal utóbbi kislány nyerte el a címet.

„Múlt héten kezdtük el a kampányt. Cetliket osztogattunk, illetve cukorkákkal kampányoltunk a gyerekek körében, valamint különböző programokat ajánlottunk fel. Én VIP jegyeket osztogattam, amelyek a szobák előtti sorban állás alól mentesítettek, és a tanárokra bíztam ezeknek a szétosztását, mert gondoltam úgy olyan gyerekek kapják, akik megérdemlik. A kampány gyorsan eltelt számomra, viszont elég fárasztó is volt, de akármi volt segítettünk egymásnak az osztályban” - nyilatkozta Plachy Evelin, a 8. b osztály tanulója.

A két másik diák pedig igazgatóhelyettesi minőségben segítette Evelin törekvéseit. A fiatalok vetélytársakból hamar szövetségesekké váltak és egymást támogatva, segítve szervezték meg a programokat.

„Egy nagyon jó verseny volt, nem voltunk ellenfelek. A mai napot is együtt csináljuk végig a 8.b és a 8. c osztállyal. Szeretném megköszönni a sok segítséget az osztályomnak, osztályfőnökömnek, Evelinnek és Eszternek” - mondta Nedecki László, a 8.a osztály tanulója.

Voltak időponthoz és helyszínhez kötött rendezvények is. Az intézményben uralkodó öröm jól tükrözte, hogy az idejáró diákoknak miért is a kedvencük a fordított nap.

„Három olyan dolog van nyolcadik osztályban, amit nagyon-nagyon várnak a gyerekek. Az egyik a farsang, a másik a diákönkormányzati nap, a harmadik pedig a ballagás. Tehát ez ki nem maradhat az életükből. Nagyon nagy dicsőség ez a diákigazgatónak is, de az egész osztálynak is” - fogalmazott Lestál Ilona, a Diákönkormányzat segítő tanára.

Az aulában a Kék Csillag Segítőkutyás Egyesület képviselője, Marcinkó Donát tartott a gyerekeknek foglalkozást. Minden helyiségben más-más program várta a fiatalokat. A fiúk figyelmét inkább a számítógépes játékok kötötték le, eközben a lányok szépültek. Előkerültek a sminkpaletták és a hajsütővasak is. Idén először az ünnepre hangolódás jegyében, a szülőkkel közösen fát is díszítettek az intézmény udvarán. A dekoráláshoz minden diák különböző méretű és mintájú tojásokkal járult hozzá. Egy másik tanteremben a Ózdi Huszár és Lovas Bandérium egyik tagja vezette be a fiatalokat a huszárság rejtelmeibe. Itt különböző fegyvereket is megtekinthettek a diákok. Az udvaron pedig még egy pisztolylövés is elhangzott.

A legnagyobb durranás mégis a rally autók megjelenése volt. A hangulatot először egy Suzuki és egy Lada biztosította. Majd két sportautó hasított végig az úton. A gyerekek a kerítés mögül figyelték a történéseket, aztán közelebbről is megcsodálhatták a csúcskategóriás járműveket. A diákok egy rendőrautót is kipróbálhattak az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársainak közreműködésével.


747_0_t 747_1_t 747_2_t 747_3_t
747_4_t 747_5_t 747_6_t 747_7_t
747_8_t 747_9_t 747_10_t 747_11_t
747_12_t 747_13_t 747_14_t 747_15_t
747_16_t 747_17_t 747_18_t 747_19_t
747_20_t 747_21_t 747_22_t 747_23_t
Vissza