Sok hibával (képgalériával)2018. március 26. (hétfő) 19:00 - Sportnews/6737_0_300.jpgIsmét hazai pályán láthattuk az ÓAM-Ózdi KC felnőtt csapatát. A mieink a Balmazújvárosi KK együttesével csaptak össze a férfi NB I/B keleti csoportjának 21. fordulójában.

A hazaiak nagyon jól kezdték az összecsapást, ám ezután a vendégek belehúztak. A 4-5 gólos különbség a félidőben is fennállt, így 11-15-ös balmazi vezetésnél vonulhattak pihenőre a felek. A szünet után felpörgött Szakál György gárdája, így valamelyes tudtak lefaragni a hátrányukból. A vendégek jól használták fel a támadási idejüket, így végig tudták tartani a minimális előnyüket. A végeredmény ÓAM-Ózdi KC – Balmazújvárosi KK 27-29.

„Szerintem az első félidőben családi csúcsot döntöttünk, ahogy szoktuk mondani, hiszen az első 15-17 percben sikerült legalább 8 technikai hibát összeszedni. Voltak olyan lövések is, amihez a vendégek kapusának semmi köze nem volt, ezek sajnos a kapufán csattantak. A jó kezdés ellenére magunkra hoztuk az ellenfelet. 3-0-ra vezettünk, és ez elmond mindent, hogy egy fordulás után 6-3 az ellenfél javára. Azt hiszem, hogy itt keresendő a hiba” - értékelt Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője.


737_0_t 737_1_t 737_2_t 737_3_t
737_4_t 737_5_t 737_6_t 737_7_t
Vissza