Diákolimpiai küzdelmek (képgalériával)2018. március 13. (kedd) 19:00 - Sportnews/6698_0_300.jpgA hagyományokhoz hűen a Városi Stadionban rendezték a Mezei Futás Térségi Döntőjét. A fiatalok korcsoportjuknak megfelelő hosszúságú pályán bizonyíthatták erejüket és kitartásukat. Az évszaknak megfelelően napos, bár szeles idő fogadta a futókat. Az ózdi gyermekek igen szép eredményeket értek el a viadal során.

Mindenki izgatottan készülődött a Városi Stadionban, hiszen itt rendezték meg a  Mezei Futás Térségi Döntőjét. A megmérettetésre több mint 100 fiatal érkezett Ózdról és a környező településekről. Tusay Ágnes elmondta, izgultak az időjárás miatt, ugyanis reggel még esett az eső, ám kora délutánra igazi kellemes tavaszi körülmények alakult ki.

„Úgy érzem, hogy a mai verseny nagyon jól sikerült, hiszen nagyon sok gyermek részt vett ezen a megmérettetésen. Összesen tíz iskola csapatai indultak” - mondta Tusay Ágnes, az atlétika sportág felelőse.

A gyermekek mindent megtettek annak érdekében, hogy ők lépjék át elsőként a célvonalat. A második korcsoportos fiúknál ez Herczeg Tamásnak sikerült is.

„Jól éreztem magamat. Sokat készültem erre, és az elvégzett edzésnek meg lett a gyümölcse” - nyilatkozta Herceg Tamás, a fiú II. korcsoport győztese.

Azok, akik kvalifikálták magukat a küzdelmek következő fordulójába, március 22-én bizonyíthatnak ismét Miskolcon, a Megyei Döntőn. Az általános iskolások esetében a korcsoportonként továbbjutottak az egyéni és a csapat küzdelmek győztesei. A középiskolás korosztálynál intézményenként, versenyszámonként, nemenként és korcsoportonként maximum 10 fő indítható.


698_0_t 698_1_t 698_2_t 698_3_t
698_4_t 698_5_t 698_6_t 698_7_t
698_8_t 698_9_t 698_10_t 698_11_t
698_12_t 698_13_t
Vissza