Francia nap (képgalériával)2018. március 9. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/6680_0_300.jpgFrancia napot tartottak a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban. A programra a miskolci Francia Intézet tagjai is ellátogattak. A tanulók testközelből ismerkedhettek meg a nyelvi sajátosságokkal, a nemzeti ételekkel és magával a kultúrával. A rendezvény szorosan kapcsolódik a Frankofónia nevű országos kezdeményezéshez.

Kimért elegancia. Talán ez a legjellemzőbb a francia nyelvre, illetve az ország kultúrájára. Ma délelőtt a SZIKSZI tanulói ismerkedhettek meg közelebbről ennek az országnak a jellegzetességeivel, szokásaival, hagyományaival és persze az ételeivel is. Bárdosné Raminczki Csilla pedagógus elmondása szerint egy nyelvet kreatív módszerekkel lehet a leghamarabb megtanulni.

„Alapvetően a francia kultúrát szeretnénk népszerűsíteni. Nekem hitvallásom az, hogy egy nyelvet nemcsak a tankönyvből és a négy fal között lehet megtanulni, hanem mindezt interaktív módon. Legyen az ételkóstolás, legyen az egy dal hallgatása, egy film nézése, ezen keresztül próbáljuk meg megtanulni, magunkba szívni. Itt lehetőségük van a gyerekeknek, hiszen Franciaországból érkezett vendégeink is vannak, akik anyanyelven beszélnek, így tudják gyakorolni ezt a nyelvet a diákok” - nyilatkozta Bárdosné Raminczki Csilla, a SZIKSZI francia tanára.

A programra a miskolci Francia Intézet, az Alliance Francaise munkatársai is ellátogattak. Raymond Lardellier az intézmény igazgatója elmesélte, hogy megyénkben több helyszínen is lesznek ehhez az ünnephez kapcsolódó események. Meglátása szerint a francia emberek nyitottak az új dolgokra, és büszke szülőhazája kultúrájára, művészetére is.

„A Frankofónia tulajdonképpen a franciául beszélő emberek ünnepe. Elég sokan vannak a világon, több mint kétszázötven millióan. Mindenki csatlakozhat ehhez, akik szeretik a francia nyelvet és a francia kultúrát” - fogalmazott Raymond Lardellier, az Alliance Francaise igazgatója.

Az egész délelőttöt felölelő rendezvényen a diákok különböző francia dalokat énekeltek és ruházatukkal is utaltak az ország színeire. Az intézet egyik tagja bemutatott egy hangszert is hallgatóságának, majd meg is szólaltatta. Az iskola egyik tanulójával, Beri Ádámmal egy közös produkciót is bemutattak az érdeklődőknek.

Több olyan vendég is volt az iskolában, akik kedvelik, vagy tanulták már korábban ezt a nyelvet. A Nyugdíjas Klub vezetője, Bellér Lászlóné és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark igazgatója, Ádám Eszter is megjelent a iskola tantermében. Lázár Lilla nagyon örült ennek a programnak, hiszen rengeteg tapasztalattal gyarapíthatta tudását.

„Szerintem a nyelvtanulás szempontjából ez a legjobb módja a gyakorlásnak. A gyerekek számára érdekes is egyben” - mondta Lázár Lilla.

A rendezvény hátralévő részében a diákok különböző francia ételeket, például a sajtos croissant-t és a mignont is megkóstolhatták. A SZIKSZI pedagógusai szeretnék a jövőben folytatni ezt a hagyományt.


680_0_t 680_1_t 680_2_t 680_3_t
680_4_t 680_5_t 680_6_t 680_7_t
680_8_t 680_9_t
Vissza