A négy évszak (képgalériával)2018. március 7. (szerda) 19:00 - Kultúranews/6670_0_300.jpgA négy évszak című orosz mesejátékot láthatták az ózdi gyerekek az Olvasó színpadán. A tavaszi történetet a Turay Ida Színház művészei mutatták be az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló színházbérletes előadássorozat keretében. A népmese nem nélkülözte a mély tanulságokat, illetve a zenés és táncos elemeket sem.

Izgatott várakozás, hangos gyerekzsivaj előzte meg a Turay Ida Színház előadását. A társulat tagjai egy rövid orosz népmesét játszottak el a kicsiknek. A fővárosi csoportnak több mint húsz gyermekmese is szerepel a repertoárjában. A színjáték rendezője Nyírő Bea, aki egyébként az egyik karaktert is megformálta a darabban. A fordulatokban és izgalmakban bővelkedő mesét varázslatos díszletek, jelmezek, és Muszorgszkij csodálatos zenéje tette felejthetetlenné.

„Most aktuális ez a darab. Hiszen tavasz van, március van, április is közeleg és jönnek a hóvirágok. Ebben a mesében a gyerekek megtudnak mindent az évszakok változásáról, a feltétel nélküli szeretetről, az önzésről, az irigységről, kapzsiságról. Ennek a korosztálynak nagyon hasznos ez a mese” - fogalmazott Nyírő Bea, színművész, rendező.

A történetben az elkényeztetett, szeszélyes cárnő megparancsolja alattvalóinak, hogy a születésnapjára, hozzanak neki hóvirágot. Jutalmul, egy kosár aranyat ígér. Nyinocskát, a kis árva lányt, szívtelen mostohája kizavarja a sötét éjszakába a virágokért. A kislány találkozik mind a négy évszakkal, akik megsajnálják az árvát, és egy órára tavaszt varázsolnak, a tél helyébe.

„Közel áll hozzám ez a karakter, mert ez egy naiva, egy jó kislány. Nekem is voltak olyan időszakaim, amikor nagyon nagyon csak a jóra törekedtem, és nem tudtam feldolgozni, hogyha valami rossz történik velem, vagy például az igazságtalanságot. Persze az idő múlásával, ugye az ember felnő és megtanulja ezeket  a helyén kezelni. Ez az énem még mindig ott van bennem, és ez a karakter abszolút ezt igényli” - mondta Szilvási Judit, színész.

A színpadon történteket a gyermekközönség hangos kacajjal és tapssal jutalmazta. A mesejáték látványvilágának szerves része volt a különleges díszlet, fény és hangtechnika is. Ez az előadás a színházbérletes előadássorozat harmadik állomása volt. Legközelebb A három szegény szabó legény című történetet láthatják a gyerekek az Olvasó Színháztermében.


670_0_t 670_1_t 670_2_t 670_3_t
670_4_t 670_5_t 670_6_t
Vissza