Polgármester marad!2018. március 1. (csütörtök) 19:00 - Politikanews/6652_0_300.jpgNem lesz országgyűlési képviselő Janiczak Dávid, Ózd polgármestere marad. A Jobbik Magyarországért Mozgalom országos választmánya szerdai ülésén nagy többséggel támogatta az elnökség által beterjesztett országos lista tervezetét. Ezt majd a következő napokban adják le a Nemzeti Választási Irodánál. Ez alapján kerülnek majd be a képviselők a parlamentbe. Hogy hányan, az természetesen függ majd a Jobbik választási szereplésétől is.

Listájuk egyik előkelő helyén egy, az ózdiak számára igencsak ismerős név is szerepel, vagyis Janiczak Dávid. Rajta kívül még tiszavasvári polgármesterét is hasonló megtiszteltetés érte. Nekik le kell mondaniuk a polgármesteri mandátumukról, ha bejutnak a parlamentbe, viszont városunk vezetője ezt másként gondolja, aki az Ózdi Városi Televízió ma esti Háttér című magazinjában is beszámol döntésének miértjeiről.

„Én a megbízatásomat az ózdiaktól arra kaptam, hogy 2019-ig polgármesterként lássam el a feladatkörömet. 2019 után pedig nyilván az ózdiak fogják eldönteni, hogy tartanak e még igényt a szolgálataimra. Megköszöntem a felkérést, viszont kijelentettem előre, hogy polgármester fogok maradni. Azt tudni kell, hogy ez a tizedik hely az mindenképpen befutó hely várhatóan a Jobbik listáján, tehát országgyűlési képviselői mandátumot fogok szerezni, amit a választás után vissza fogok adni, és továbbra is Ózdról szeretném szolgálni az ózdiakat” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Vissza