A mozgás öröme (képgalériával)2018. március 1. (csütörtök) 19:00 - Sportnews/6650_0_300.jpgA kézilabdával ismerkedtek városunk óvodásai ma délelőtt. Az Újváros Téri Általános Iskola volt a helyszíne annak a programsorozatnak, amelyet a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Kézilabda Szövetség partneri kapcsolatából jött létre. A program célja, hogy megismertessék a legkisebbekkel a mozgás örömét, ami a későbbiekben akár a komolyabb sport felé is orientálhatja őket.

A program elsősorban nem a kézilabda oktatására koncentrál, hanem sokkal inkább a mozgáskultúra fejlesztésére és a labda, mint sporteszköz készségszinten történő használatára. Az Újváros Téri és a Petőfi Úti Óvodákból közel 50 kisgyermek vett részt a rendezvényen. A „Kézilabda az iskolában” és az „Ovi-kézi” bemutató program egy helyszínen történő találkozása lehetőséget adott a pedagógusok szorosabb együttműködésére.

„Szeretnénk, ha az iskolák és az óvodák között a szakmai kapcsolat erősödne. Próbálunk segíteni az óvónéniknek abban, hogy minél jobb foglalkozásokat és minél színesebb foglakozásokat tudjanak tartani. Természetesen szeretnénk orientálni a gyerekeket arra, hogy később a mi iskolánkba jöjjenek, hiszen a kézilabda utánpótlás nevelés Ózdon azért leginkább itt zajlik. Innen aztán az egyesületi szintig szeretnénk orientálni a gyerekeket, hogy minél több gyerek kézilabdázzon Ózdon” - mondta Zákányi Zoltán, az Újváros Téri Általános Iskola testnevelő tanára.

A mai gyerekek között már nem olyan népszerű, hogy szabadidejükben is sportoljanak, így mozgáskultúrájuk fejlesztése leginkább a pedagógusokra hárul. A motiváltság fenntartását legkönnyebben a feladatokba csempészett zenével tudják elérni a szakemberek.

„Az óvodásoknak az a lényeg, hogy mozogjanak, megszeressék a mozgást, élvezzék a játékot. Próbálunk nekik mindent játékos formában tálalni, hogy tényleg egy jó élménnyel gazdagodjanak, mikor például, ide eljönnek egy ilyen kis programra. Én azt látom, hogy nagyon fontos már viszont óvodás korban elkezdeni azt, hogy mozogjanak. Egyre rosszabbak az állóképességeik a gyerekeknek. Ugye a legegyszerűbb az okostelefon és minden egyéb kütyüt nyomkodni otthon, és akkor nem kell semmit mozogni. Sajnos. Vissza kell szoktatnunk az egészséges életmódra a gyerekeket, a mozgás megszerettetésére. És ezt már el kell kezdeni óvodás korban” - nyilatkozta Tóth Tímea, volt válogatott kézilabdázó.

A program sokrétű mozgásfejlesztést biztosít a tornától kezdve, az atlétikán át, az ügyességfejlesztésig. Így szinte minden szerepel a komplex fejlesztési tervben. Tehát, pont arra összpontosít, amit a gyerekek a legjobban szeretnek csinálni: kúszni, mászni, futkározni, függeszkedni. A bemutatónapon sem okoztak csalódást a legkisebbek.

„Vannak ott székek, körbefutunk és akinek nem jut szék, az kiesik” - mondta Szarvas Dóra.

„Kézizni és felmászni a bordásfal tetejére, tornázni” - nyilatkozta Simon Merse.

A gyerekek iskolában nyújtott teljesítményben is látható ha a kisdiák valamilyen sportban jeleskedik. Minél többet mozog a gyermek, annál jobban tanul majd, és annál jobban bírja majd az iskolai megterhelést is.


650_0_t 650_1_t 650_2_t 650_3_t
650_4_t 650_5_t 650_6_t 650_7_t
650_8_t 650_9_t 650_10_t
Vissza