Diósgyőri kohászat (képgalériával)2018. február 23. (péntek) 19:00 - Kultúranews/6625_0_300.jpgA diósgyőri kohászat történetéről tartott előadást dr. Harcsik Béla az Ózdi Muzeális Gyűjteményben. Egészen a kezdetektől felvázolta a gyár életének fontosabb momentumait, valamint annak jelentőségéről, a térségre gyakorolt hatásáról is beszélt. A közönség soraiban rengeteg egykori kohász ült.

Igazán érdekes és tanulságos előadás részesei lehettek azok, akik ellátogattak az Ózdi Muzeális Gyűjteménybe. A Múltidéző történelmi klub legutóbbi vendége a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Gyűjteményének intézményvezetője, muzeológusa volt.

„Szerettünk volna a kohászoknak kedvezni, így meghívtuk miskolci kollégáikat és most a múzeumban tartunk Diósgyőr kohászatáról egy igen tartalmas előadást, ahol gyakorlatilag a régmúlt emlékeit fogjuk bemutatni” - nyilatkozta Kelemen Kristóf, muzeológus.

Dr. Harcsik Béla egészen a Diósgyőr-Hámori Vasmű elindulásától kezdte az elbeszélést. Ezt 1770-ben alapították meg, az igazi munka 1772-ben, az ómassai vasolvasztó első felfűtésével kezdődött, Fazola Henrik irányításával. Később fia, Fazola Frigyes vette át a stafétabotot édesapjától, aki külhoni tanulmányai után sokkal hatékonyabbá tette a vaskészítést. Ekkor, az 1810-es években hozták létre a Hámori-tavat is, amely manapság hazánk egyik legismertebb turisztikai látványossága. Újdiósgyőrt 1868-ban nyitották meg, a gyárat a vasút jobb kiszolgálásának érdekében költöztették át új helyére.

„Diósgyőr Magyarország gyakorlatilag vaskohász-központja volt, egyik vaskohász-központja. Gyakorlatilag 1946-os adatokat találtam valamelyik nap, Magyarországon három nagy acélmű volt akkor. A Diósgyőr, Ózd és a Weiss Manfréd. Akkor ez a három cég elbírt egy ekkora országot. Sajnos mára a vaskohászat annyira visszaszorult, hogy már importálnunk kell acélanyagot. És nem lenne rossz azt megtudni az embereknek, hogy mennyire fontos az, hogy termeljünk, hogy magunkat ellássuk” - mondta dr. Harcsik Béla, muzeológus, intézményvezető, MMKM Kohászati Gyűjtemény.

Az 1800-as évek végétől kezdve aztán egyre több és nagyobb mérvű fejlesztés zajlott a gyárban, az I. világháború pedig erre rátett még egy lapáttal. 1918-ra több mint 160 ezer tonna acélt gyártottak. Ezzel párhuzamban a munkások létszáma is egyre nőtt, közel tízezer munkást foglalkoztatott. Az üzem köré komplett gyarmatot húztak fel, amely nemcsak a lakhatást, de a dolgozók szórakozását, orvosi ellátását, mindennapi életéhez szükséges feltételeket is biztosította. A háborút követő visszaesés és a területek elcsatolása után elmaradtak a katonai megrendelések, a közlekedésfejlesztés is leállt, illetve rengeteg vasérclelőhely is az országhatáron kívülre került. Később, a gazdasági világválság hatására már csak harmadát termelte a 20-a évekhez képest. A II. világháború után, amint a helyreállítások megtörténtek, ismét 100 ezer tonna felé emelkedett a gyártás. 1964-ben érte el legnagyobb foglalkoztatási számát, akkor közel húszezer fő dolgozott az üzemben. 77-ben már évi egymillió tonna acélt készítettek. A vég 1987-ben kezdődött, amikor leállították az I. számú kohót, 1991-től pedig a többszöri privatizáció és a haszon a cégből való kiszedésének eredményként 2008-ban végleg bezárták a több mint száz éves gyárat.


625_0_t 625_1_t 625_2_t 625_3_t
625_4_t 625_5_t 625_6_t 625_7_t
625_8_t 625_9_t
Vissza