Lakossági fórum (képgalériával)2018. február 21. (szerda) 19:00 - Politikanews/6613_0_300.jpgVárosunkban is bemutatkozott Varga Gergő, a Demokratikus Koalíció leendő országgyűlési képviselő-jelöltje, aki a megye 3-as számú választókerületében gyűjti az ajánlásokat. A párt elnöke, Gyurcsány Ferenc is jelen volt az eseményen. Lakossági tájékoztató keretein belül vázolta fel elképzeléseiket a térséggel kapcsolatban, illetve röviden ismertette programjukat is. Az ellenzéki jelölt támogató szervei az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Szolidaritás Mozgalom is.

Telt házas közönségnek tartott lakossági fórumot a Civil Ház színháztermében a Demokratikus Koalíció. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a hármas számú választókerületben Varga Gergő indul az országgyűlési képviselő-jelölt poszton, aki röviden bemutatkozott, majd ismertette a jövőt illető elképzeléseit. Szerinte szükséges az oktatás fejlesztése és a munkahelyteremtés is, Ő akár távolabbi cégeket is telepítene városunkba.

„Elsősorban Ózdot be kell kötni Európa vérkeringésébe. Több koncepció készült már arról, hogy milyen utak, és hogyan kellene bekötni a gyorsforgalmi utakba Ózd városát. Ez lenne az egyik legfontosabb, hogy ellehessen jutni Ózdra normális körülmények között. Gyakorlatilag most a 26-os főút járhatatlan. Ebből kifolyólag órákba telik, akár Miskolcról eljutni ide” - mondta Varga Gergő, a Demokratikus Koalíció leendő országgyűlési képviselő-jelöltje.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc is megjelent a tájékoztatón, akit tapssal köszöntöttek az érdeklődők. A volt miniszterelnök röviden bemutatkozott, majd ismertette a jövőt illető elképzeléseit és az ország jelenlegi politikai állapotáról is beszélt. A párt helyzetét küzdelmesnek látja városunkban.

„Azt én érzékelem, mindazok akik azt mondják nincsen Orbánnal alku, és valamilyen normális európai életet akarnak, azok a DK környékén tájékozódnak. Remélem ma este ezen a fórumon erőt tudok nekik adni, és hogy jó oldalra állnak majd. Tisztességesen meg kell küzdeni azért, amit gondolunk” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A volt miniszterelnök szerint a legfontosabb, hogy gondolják végig a lakosok mivel elégedettek és mivel nem, illetve minden választásra jogosult magyar állampolgár adja le szavazatát. Úgy látja, hogy a küzdelem három párt között fog majd zajlani. Ahogy fogalmazott, nincs ma ember, aki meg tudná jósolni az ingaóra kilengését.


613_0_t 613_1_t 613_2_t 613_3_t
613_4_t 613_5_t 613_6_t 613_7_t
613_8_t
Vissza