Borsodi erőpróba (képgalériával)2018. február 7. (szerda) 19:00 - Sportnews/6567_0_300.jpgA megye minden részéből, több mint 100 fiatal érkezett a diákolimpiai úszás megyei döntőjére a Városi Uszodába. Itt már nemcsak az amatőr versenyzők, hanem az igazolt úszók is medencébe szálltak. Több ózdi gyermek is kiharcolta az indulás jogát az országos döntőre, amit Hódmezővásárhelyen rendeznek március közepén.

Ismét zsúfolásig megtelt a Városi Uszoda, hiszen itt rendezték meg a diákolimpiai úszás megyei döntőjét. Szinte az utolsó talpalatnyi helyet is versenyzők, vagy az őket kísérő testnevelők és edzők foglalták el. Benőcs Dávid, a Borsod Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület titkára szerint, a kezdeti nehézségek után úgy zajlott a verseny, ahogyan annak kellett.

„Az idei egy különleges év, hiszen 36 versenyszámra bővült a diákolimpiának ez a sorozata. Már a profik is becsatlakoztak az amatőrök mellé, így már őket is láthatjuk ma. Hosszú versenynek nézünk elébe, de már a nehezén túl vagyunk, hiszen a váltók és a gyorsúszás lement” - mondta Benőcs Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület titkára.

A futamok között a résztvevők az eredményeket pásztázták, hiszen ebből kaphattak információkat az időkről a verseny közben. A jelenlévő testnevelők sikeresnek ítélték a programot, mert a gyermekek ekkor mutathatják meg élesben, hogy mire elég az erejük, tudásuk és kitartásuk.

„Nagyon népes mezőny gyűlt össze itt a megyei diákolimpia úszó döntőjén. Voltak nagyon kiélezett futamok és nagyon sok gyermek jött el ma ide, főleg a B kategóriában. Úgy látom, hogy az A kategóriás igazolt versenyzők közül jóval kevesebben vesznek részt. Úgy látom, hogy nagyon színvonalas a verseny” - nyilatkozta Zákányi Zoltán, az Újváros Téri Általános Iskola testnevelője.

Az ózdi diákok közül többen is felállhattak a dobogó valamely fokára a különböző versenyszámokban. Ilyen volt Elek Zsófia is, aki teljesítményével kvalifikálta magát a megmérettetés következő fordulójára.

„Nagyon jó érzés volt, hogy első lettem és mehetek az országos döntőre. Nagyon eddig még nem voltak versenyeim, és annak is örülök, hogy sikerült egyéni legjobbakat úsznom” - fogalmazott Elek Zsófia, a Bolyky Tamás Általános Iskola versenyzője.

A diákolimpiai úszás országos döntőjét március közepén rendezik Hódmezővásárhelyen. Ott már Magyarország egész területéről összegyűlnek a legjobbak, hogy felállhassanak a dobogó legfelső fokára.


567_0_t 567_1_t 567_2_t 567_3_t
567_4_t 567_5_t 567_6_t 567_7_t
567_8_t 567_9_t 567_10_t
Vissza