Félévi bizonyítvány (képgalériával)2018. február 2. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/6552_0_300.jpgVárosunk iskoláiban is kiosztották ma a félévi bizonyítványokat. Ebből kiderül, hogy a diákok milyen munkát végeztek az őszi-téli hónapok során, valamint hogy melyik tantárgy az, amelyből javítaniuk kell az év végéig. A nyolcadikosok eredményei már beleszámítanak a középiskolai felvételi pontszámba.

Az Újváros Téri Általános Iskolában reggel 8-kor, az első órában osztották ki a tanulóknak a félévi bizonyítványaikat. A diákok már izgatottan várták, hogy melyik tantárgyból, milyen jegyet kapnak. A félévkor szerzett osztályzat ösztönözheti őket a még jobb teljesítmény elérésére.

„Az elsősöknek egy szintfelmérés. Tehát tájékoztatás a szülő részére, hogy körülbelül milyen képességű a gyerek. Habár el kell mondani, hogy első évfolyamon nagyon-nagyon sok a kiváló tanuló, úgyhogy bízunk benne, hogy ez így is marad. Tehát nagyon jól kezdték az elsősök az első évfolyamot” - mondta Galkóné Szabó Mária, az Újváros Téri Általános Iskola igazgatója.

Az igazi stresszt a nyolcadikosok számára jelenti a félévi bizonyítványosztás, hiszen nekik már a középiskolai felvételi pontszámba is beleszámít az ilyenkor kapott jegy. Azonban a kisebbek számára is támpont az eredmény, hiszen ehhez tudják mérni azt, hogy a következő félévben milyen tárgyakból kell jobb teljesítményt nyújtaniuk, ha értékesebb osztályzatot szeretnének kapni. Van, aki a tavalyi eredményeihez képest rontott az átlagán, mások viszont többet tanultak az idén.

„Hát rosszabb mint tavaly, de nem olyan rossz” - nyilatkozta Farkas Fanni.

„Jobb lett mint a tavalyi, az biztos. 3,67-ről 3,80-ra kerekítettem” - mondta Lőrincz László Márk.

Szeptembertől február végéig is ugyanolyan tempóval és kitartással érdemes tanulni, mint a tavaszi-nyári hónapokban, hiszen ha ősszel a diákok valamit elrontanak, később már nehezebb kijavítani. A felkészülésben azonban az intézmények a tanulók segítségére vannak, ha szükséges tanulószobára irányítják őket, illetve jobban odafigyelnek az írásbeli feladatok elkészítésére is.


552_0_t 552_1_t 552_2_t 552_3_t
552_4_t 552_5_t
Vissza