Hagyományos megmérettetés (képgalériával)2018. január 29. (hétfő) 19:00 - Sportnews/6537_0_300.jpgA szánkóhúzó versennyel folytatódott a Kondi Napok programsorozata. A tradicionális megmérettetésen ebben az évben tizenöt páros küzdött meg az elemekkel. A szervezők idén két kategóriát hirdettek meg, és a leggyorsabbakat díjazták. Most sem maradhatott el a gyermekeknek az ajándék forró tea és csokoládé, a felnőtteknek pedig a forralt bor.

A szánkóhúzó verseny a szabadidős programsorozat egyik legkedveltebb állomása, ezelőtt már 10-15 évvel is szerveztek ehhez hasonló próbákat. A mostani a 2017-2018-as Kondi Napok negyedik állomása volt. Noha az enyhe időjárás miatt sokáig kétséges volt a rendezvény kimenetele, végül a Bíben völgyben volt olyan terület, ahol le lehetett bonyolítani az erőpróbát.

„Sajnos az útvonalat, amikor két nappal ezelőtt itt voltam a hagyományos pályára terveztem. A tegnapi nap eléggé megromlott a pálya állapota, tehát van olyan része, ami nem alkalmas a szánkóhúzásra. Épp ezért átjöttünk az északi oldalra. Itt még jó hó van, picit jeges, de egész jól csúszik. Ez körülbelül olyan táv, mint amit a gáton futottak volna, és mindenki ezen a pályán húzza a szánkót” - nyilatkozta Kormos József, az Ózdi Teknőc Futó Club elnöke.

Ebben az évben tizenöt páros mérettette meg magát. Voltak, akik most először, míg mások évről-évre próbára teszik tudásukat. Az indulók között az Ózdi Városi Televízió munkatársai is képviseltették magukat. A versenynap végén mindenki elégedetten gyűlt össze az eredményhirdetésre. A gyermekek és a felnőttek egyaránt pozitívan értékeltek a programot.

„Elsők lettünk, és jól éreztem magam” - mondta Vild Botond.

„Jó volt, hogy elsők lettünk az apukámmal” - fogalmazott Hunyák Levente.

A Kondi Napok programsorozat a szabadidős úszással folytatódik februárban. Ekkor a Városi Uszodába várják a mozogni vágyókat a szervezők. Ott a cél a korosztályonként kijelölt táv teljesítése, az időeredmény nem számít. Az idei évad is végül a dombfutással zárul valamikor április végén.


További fotók: ÓVTV Facebook

537_0_t 537_1_t 537_2_t 537_3_t
537_4_t 537_5_t 537_6_t 537_7_t
537_8_t

 

 

Vissza