ÓMI-Képtár2018. január 9. (kedd) 19:00 - Kultúranews/6468_0_300.jpgHelyi és környékbeli alkotóknak kínál bemutatkozási lehetőséget az ÓMI-Képtár. A szervezők idén hatodik alkalommal szeretnék megnyitni az intézmény folyosótárlatát. A pályaművek leadására már csak pár nap áll rendelkezésére, hogy aztán egy éven át lehessen gyönyörködni a falakra kihelyezett alkotásokban.

Hat évvel ezelőtt merült fel Demes Ferenc helyi alkotóművész azon ötlete, hogy kihasználva a helyszín adta lehetőséget, képtárrá változtassák az Olvasó ruhatárának csupasz falait. Az ott található festmények tavaly január óta fogadják az intézmény előcsarnokába érkezőket. Hamarosan új művek kerülnek a helyükre, hiszen a bemutatkozási lehetőség ezen formája egy évre szól.

„Nagyon sok a látogató itt az Olvasóban, hét közben és hétvégén és ünnepnapokon egyaránt, éppen ezért sokan megtiszteltetésnek veszik, hogy e patinás falak dekorációiként szolgálhatnak a munkáik. Így hát közelegvén a Magyar Kultúra Napjához újból közzé tettük a felhívásunkat, hiszen minden évben ilyenkor szoktuk cserélni az alkotásokat” - mondta Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

Az Olvasó folyosótárlatára nemcsak alkotóegyesületek tagjai jelentkezhetnek, hanem bárki, aki szeretné bemutatni festményeit a nagyközönség előtt. Barta Wéber Zsóka az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagja is évek óta ad be pályaműveket a felhívására, és erre biztat másokat is.

„Lehetőséget ad azok számára is, akik még eddig nem mutatták meg magukat a képzőművészet területén, így ők is nyilvánosság elé tárhatják, hogy milyen alkotásokat hoztak létre. Mindig lehetőséget, teret ad a megújulásra, illetve nekünk is arra, hogy kitegyük és közönség elé bocsássuk azokat a műveinket, amelyek az elmúlt időszakban készültek” - fogalmazott Barta Wéber Zsóka, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagja.

A pályázatra kizárólag felnőtt alkotók jelentkezhetnek, legfeljebb négy darab pályamunkával, ami nem lehet sorozat. Minimum 50x70 és maximum 100x150 centiméter nagyságú, bekeretezett és függesztővel ellátott festménnyel lehet jelentkezni január 12-én délután 16 óráig. A bemutatandó alkotásokat szakértő zsűri választja ki, a folyosótárlatot pedig január 22-én a Magyar Kultúra Napján kívánják megnyitni a helyi publikum előtt.

Vissza