Áldott víz (képgalériával)2018. január 8. (hétfő) 19:00 - Egyháznews/6463_0_300.jpgVízszentelésre várták a híveket a görögkatolikus templomban. Január 6-át, azaz vízkereszt napját a keleti egyházak a legnagyobb ünnepek között tartja számon, a szertartást nagy tisztelet övezi. Az Epifániának más néven Úrjelenésnek is nevezet alkalom során Jézus Krisztus megkeresztelkedésére emlékeztek a hívek, akik fogyaszthattak és hazára is vihettek a megszentelt vízből.

Vízkereszt napján vízszenteléssel egybekötött Szent Liturgiára várta a híveket Bodnár Dániel görögkatolikus parókus. A keleti keresztény egyházak Jézusnak a Jordán folyóban, Keresztelő Szent János által való megkeresztelését ünneplik ezen a napon. A vízszentelés szertartását január első hetében végezik el templomban, vagy természetes vízfolyás közelében. A parókus ünnepi prédikációjában úgy fogalmazott, hogy a víz azért is bír nagy jelentőséggel, mert végigkíséri az emberiség egész földi létét.

„Az első és legfontosabb szerepe az, hogy megtisztít bennünket. Amikor Keresztelő Szent János a Jordán folyóban megkeresztelte a mi üdvözítő Jézusunkat, azért hívta oda Jeruzsálem és Júdea lakóit, hogy a bűneiktől megtisztulva, azokat hátrahagyva más emberként léphessenek ki onnan a folyómederből. A mi életünkben is ebben nyilvánul meg a keresztségnek a fontossága. De a keresztséget csak egyszer lehet felvenni az életben, mégis fontos, hogy meg tudjunk szentelődni, és ebben segít minket a szentelt víz” - fogalmazott Bodnár Dániel, parókus.

A liturgia végén Bodnár Dániel parókus Lipusz László atyával közösen megszentelte a vizet. A szertartás során először a háromágú gyertyát merítette meg benne – ez a Szentháromság emberhez való odahajlását jelképezte. Ezt követően háromszor rálehelt és ujjaival is keresztet ír a vízbe, az ünnep főéneke pedig akkor hangzott fel, amikor a keresztet is belemártotta. A megáldott vízzel a parókus körbejárt, és a templom belső falait is meghintette. Ezt követően poharakba töltötték és ki-ki helyben is fogyaszthatott belőle. A hívek többsége hazára is vitt a megszentelt vízből, hogy annak áldott erejét használva odahaza is töltekezhessenek.

„Nekem ez sokat jelent, nem tudom más hogy van ezzel, de nekem ez fontos. Talán azért is, mert vallásosak vagyunk. Most négy litert viszek, hogy másoknak is tudjak adni belőle, mert úgy gondolom, hogy akkor ők is részesei lesznek ennek” - nyilatkozta Kerek Györgyné.

Az egész családnak sokat jelent, mert így a lányoméknál és fiaméknál is megszentelődik a lakás, nekem pedig az Úr Jézus mindig az otthonomban lesz” - mondta Kisbenedek Béláné.

Vízkereszt idején lehetőség nyílik arra is, hogy a hívek áldást kérjenek lakóházaikra, Isten segítségébe, kegyelmébe bízva, hogy óvja meg otthonaikat minden bajtól. Ilyen formában még inkább magukénak érzik az ünnepet, gyógyírt jelent számukra a megszentelt víz és lelki megerősödést is kapnak általa.


463_0_t 463_1_t 463_2_t 463_3_t
463_4_t 463_5_t 463_6_t 463_7_t
463_8_t 463_9_t 463_10_t 463_11_t
463_12_t 463_13_t 463_14_t 463_15_t
463_16_t 463_17_t 463_18_t 463_19_t
463_20_t
Vissza