Áldatlan állapotok (képgalériával)2018. január 5. (péntek) 19:00 - Városnews/6461_0_300.jpgÁldatlan állapotok uralkodnak a Velence telepen. Az ott élők jelenleg több problémával is küzdenek. Van olyan ház, ahol mindent elleptek az egerek és a patkányok a felelőtlen szomszédok miatt. Találtunk olyan ingatlant is, ahol miután ellopták a kerítést, telehordták szeméttel a kertet. Az Ózdinvest Kft. munkatársai már dolgoznak a helyzet megoldásán.

Néhány nappal ezelőtt egy jelzés érkezett szerkesztőségünkbe, hogy a Velence telepi lakását ellepték a rágcsálók. Elmondta, hogy a szomszédos Ózdinvest-es ingatlanban élő két fiatal nem gondoskodott a kutyaürülék sorsáról. A kutyapiszkot beletették a kukába, majd miután az megtelt, a ház alatt található pincébe lapátolták azt. Ezen felül a szemetet is a lakáson belül tárolták, így a környező házakban is megjelentek a kártevők.

„Mikor idejöttek lakni, a kutyákkal nem volt semmi bajunk, hanem a takarítással. Egyszerűen nem takarítottak. Most december észrevettem, hogy az egész házat ellepték a rágcsálók. A karácsonyi mákos és diós bejglit is ki kellett dobnom, mert belementek és még a szaloncukromat is megrágták” - nyilatkozta Kriston Béláné.

Egy másik szomszéd szintén a kibírhatatlan körülményekre panaszkodik.

„Az ablakot nem tudjuk kinyitni a szag miatt. Szívbeteg vagyok, a kórházba is bejutottam az idegeskedés miatt. Elmentem ultrahangra ott pedig rosszul lettem, onnan kerültem a kórházba és bent tartottak két hétig. Nem lehet élni a bűz és az egerek meg a patkányok miatt. A pince tele van a kutyák ürülékével, bedobták a kukába és még a folyosóra is” - mondta özv. Vincze Jánosné.

Ottjártunkkor egy másik problémával is szembesült stábunk. Egy szintén Ózdinvest-es ingatlanban élő idős nő kerítését hónapokkal ezelőtt ellopták, majd ezután ismeretlenek különböző hulladékokat hordtak a kertjébe. Kérdésünkre az asszony elmondta, hogy fél és nem mer éjszaka kimenni a lakásból.

„Ez egy jó hónapja van itt, azt nem tudom mikor került oda, nemrég hozhatták, mert még látszik a földön annak a nyoma, hogy idetolták. A többi szemét már régebb óta ott van, viszont a fenyőfa tegnap este került ide” - nyilatkozta Kozma Lajosné.

Az Ózdinvest Kft.-t is megkerestük az ügyben, ahol elmondták, hogy tegnap az említett felelőtlen lakók kiköltöztek az ingatlanból. A problémával kapcsolatban kifejtették, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán, ám további tájékoztatást későbbre ígértek.


461_0_t 461_1_t 461_2_t 461_3_t
461_4_t 461_5_t
Vissza