Kilencedik X (képgalériával)2017. december 22. (péntek) 19:00 - Városnews/6438_0_300.jpgÚjabb szépkorút köszöntött születésnapja alkalmából a városvezetés. A 90 éves Oláh Bélát otthonában látogatta meg a két alpolgármester Farkas Péter Barnabás, valamint Fidrus Péter. Virágot és emléklapot nyújtottak át az ünnepeltnek, akit a mindennapokon is szeretettel és tisztelettel vesz körül népes családja.

Meleg kézfogással, egy kis ajándékkal és gratulációval köszöntötték fel a városvezetők a Halász úton élő, köztiszteletnek örvendő Oláh Bélát. A 90 éves ünnepelt nagy vitalitással éli mindennapjait. 46 évet dolgozott le a gyárban a forró kemencék mellett, és nyugdíjazása után is tíz éven át aktívan tevékenykedett, először a Vízműnél, majd az egykori MTH-ban. Életvidámsága, jókedve ma is ragadós, személyisége mindenkire nagy hatással van a környezetében. A Városházáról érkező vendégek is megtapasztalhatták Béla bácsi fiatalos energiáját.

„Irdatlan nagy energiával találkoztam, amikor Fidrus Péter alpolgármester úrral eljöttünk Béla bácsit felköszönteni. Korát meghazudtoló energikussággal és fiatalos lendülettel fogadott minket. Nagy öröm számunkra, hogy azt látjuk, ennek a szép nagy családnak a feje ilyen jó egészségnek örvend, ilyen nagy benne a tenni akarás és az aktivitás” - mondta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Természetesen torta is került az ünnepi asztalra és az énekes köszöntő sem maradt el, amit Béla bácsi is együtt énekelt a többiekkel. Sőt egyedül is dalra fakadt, nótás kedvével megörvendeztetve a jelenlévőket.

Béla bácsinak 6 gyermeke, 26 unokája, 16 dédunokája és 2 ükunokája van. Felesége haláláig boldog évtizedeket éltek meg együtt, és mindig is a család volt számára a legfontosabb.

„Jó életem van a családom közt. Mindenki vigyáz rám, hogy bajom ne essék. Még most is biciklizek. Mindig azt mondják nekem, hogy tegyem már le, de nem szabad, mert az tartja az emberben az életet. Csak szabályosan kell menni vele, úgy ahogy az elő van írva, mert akkor nincs semmi baj” - nyilatkozta Oláh Béla.

Hajnali 5-kor kel, tavasztól őszig két kertet is művel, és jó barátságot ápol a környezetében mindenkivel. Körbe veszik őt a szerettei és örömmel tölti el a szívét, ha gyönyörködhet utódai fényképében, amelyek beborítják lakása falát. Ottjártunkkor szűkebb családja körében ünnepelt, de megtartják a szülinapot nagyobb formában is, amikor is 80-an fogják körbeülni az asztalt. Béla bácsi jó egészségnek örvend, orvoshoz nem jár, szerinte a szeret és a barátság a tartja őt életben. És ehhez járul hozzá mindenki számára megszívlelendő életfilozófiája is.


438_0_t 438_1_t 438_2_t 438_3_t
438_4_t 438_5_t 438_6_t 438_7_t
Vissza