Bizottsági ülés (képgalériával)2017. december 19. (kedd) 19:00 - Önkormányzatnews/6423_0_300.jpgMegtartotta soron következő ülését az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Ez alkalommal két napirendi pontot tárgyaltak.

Az első napirend a költségvetési rendelet módosításával volt kapcsolatos. Kovács-Hagyó Zoltán a Pénzügyi Osztály vezetője kifejtette, hogy a módosítások többletköltséggel nem járnak. Az előterjesztést a döntéshozók öt igennel elfogadták, Vitális István tartózkodott, Obbágy Csaba pedig nemmel szavazott.

A második téma Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. közötti megállapodás jóváhagyása volt. Veres Zoltán kiegészítésében elmondta, hogy egy pályázat miatt szükséges a megállapodás. Az ÓSÉK 10 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyből a Fiedler Ottó Sport Egyesület számára négy új időmérő berendezéssel ellátott ugrókövet, kondicionáló terem használatához szükséges berendezéseket és két darab uszodai vízforgató szivattyút vásárol. A bizottság hét egybehangzó igennel elfogadta a javaslatot.


423_0_t 423_1_t 423_2_t 423_3_t
Vissza