Közös ünnepvárás (képgalériával)2017. december 19. (kedd) 19:00 - Kultúranews/6418_0_300.jpgMegtartotta hagyományos karácsonyi koncertjét a II. János Pál Katolikus Általános Iskola. A hangverseny kedvelt programnak számít az intézmény életében, hiszen ilyenkor a zenetagozatos diákok, szüleik és a felkészítő tanárok is együtt ünnepelnek. A rendezvényen a gyerekek nem csupán hangszeres tudásukról adtak számot, dalokkal és versekkel is készültek.

A karácsonyi koncertnek nagy hagyománya van a II. János Pál Katolikus Általános Iskola életében. A diákok és a pedagógusok is lelkesen készülnek rá, hiszen a meghitt hangulatú zenei rendezvény hosszú évek óta elmaradhatatlan részét képezi az ünnepi várakozásnak. Az intézmény aulája idén is megtelt érdeklődőkkel, szülők és meghívott vendégek foglaltak helyet a széksorokban. A hangverseny fellépői alkalomhoz illő műsoros összeállítással kedveskedtek nekik.

„Nagyon széles a repertoár, a klasszikus adventi, illetve szakrális stílusú énekektől kezdve egészen Pintér Béla dalain keresztül sok minden elhangzik, és a zeneművek között elhangzó versek is széles skálán mozognak” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola igazgatója.

Tavaly és tavalyelőtt az Ív úti templomban tartották meg a hangversenyt, ám idén ismét az iskolát választották helyszínül, hogy a hideg ne ártson a húros hangszerek megszólaltatásának. A hegedűn kívül dallamok csendültek fel a Tilinkó Furulyaszakkör, valamint a Coda Blockflőte együttes előadásában is. A  Halász Ágnes által vezényelt Bartók Kórus több művet is elénekelt a közönségnek.

Az ilyen ünnepi események kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy a fiatalok átérezzék, milyen jó zenetagozatos diáknak lenni.

„Ez nagyon jó, mert sokat énekelünk és zenélünk, és ilyen a családunk is amúgy” - nyilatkozta Pókos Virgínia, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákja.

„Szeptember óta készülünk. Ez néha jó is, de néha nehéz is” - fogalmazott Abai Barbara, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákja.

A közel háromnegyed órás hangverseny kellemes kikapcsolódást nyújtott a koncertre ellátogató közönségnek. A diákok örültek annak, hogy szüleiknek adhatnak műsort, ők pedig láthatták, hol tart gyermekeik zenei fejlődése.


418_0_t 418_1_t 418_2_t 418_3_t
418_4_t 418_5_t 418_6_t 418_7_t
418_8_t 418_9_t 418_10_t 418_11_t
418_12_t 418_13_t 418_14_t 418_15_t
Vissza