Eredményes tanuló (képgalériával)2017. november 14. (kedd) 19:00 - Városnews/6287_0_300.jpgLippai Balázs ösztöndíjat kapott Pókos Letícia, a József Attila Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákja. Az esélyegyenlőséget elősegítő juttatásban olyan nappali tagozatos közép- vagy felsőoktatásban tanuló fiatalok részesülhettek, akik a katonai alapismeretek szabadon választott érettségi tantárgyat tanulják, illetve felvették a honvédelmi ismeretek tárgyat a 2017/2018-as tanévben.

Városunkban csak Letícia kapta meg az ösztöndíjat, amelynek elnyeréséhez 4,5-ös átlag szükséges. A Honvédelmi Minisztérium jóvoltából 10 hónapig folyósítják majd neki a járandóságot. A 9. osztályos lányt már gyerekkora óta vonzza a honvédelem és mindenképpen ezen a pályán képzeli el jövőjét.

„Én még ezt szeptemberben pályáztam meg osztályfőnökömmel, de mivel kevesen nyernek erre pályázatot, nem igazán reménykedtem. Végül megkaptam, mert kitűnő volt az előző évi átlagom. És pénteken volt az ünnepség a Stefánia-palotában, Budapesten” - nyilatkozta Pókos Letícia.


Képek forrása: honvedelem.hu

287_0_t 287_1_t
Vissza