Jeles nap (képgalériával)2017. november 14. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/6282_0_300.jpgMárton napi vigasságra várták a gyerekeket és szüleiket az Újváros Téri Óvodában. A nevelési intézmény életében nagy múltja van az egyes ünnepkörökről való megemlékezésnek. Ezúttal hagyományőrző műsorral, lámpás felvonulással és tüzes látványosságággal készültek.

Már az illatokból sejteni lehetett, hogy valami különlegesség készül az óvoda konyháján ebből az alkalomból. Márton napján libalakomával kedveskedtek a szakácsnők ebédidőben az Újváros téri apróságoknak. A sült libacomb mellé - megadva a módját - burgonyapürét és párolt lilakáposztát is tálaltak, a gyerekek pedig nagy örömmel fogyasztották el a finomságot. Délután már a szülők is bekapcsolódhattak az ünnepi mulatozásba. Az óvoda folyosóján a Nyuszi csoport mutatta be alkalomhoz illő műsorát, felelevenítve Szent Márton és ludai legendáját. A népszokáshoz hűen vesszőket osztottak szét jókívánságaik kíséretében, majd dalra fakadtak.

Még az eső sem szegte kedvét a mulatozóknak, a rossz idő ellenére is megtartották felvonulásukat. A lámpásokat a gyerekek készítették, ezek fénye világított az óvoda körül tett séta során. Visszatérve az udvarra különleges attrakció fogadta a résztvevőket. Az Ördögfiókák Tűzzsonglőr Társulat tagjai látványos produkcióval szórakoztatták az egybegyűlteket.

„A Márton nap a jóságról és a jó cselekedetekről szól, és erre neveljük a gyermekeinket is. Az időjárás is azt bizonyítja, amit a néphagyomány tart, miszerint valószínű, hogy hófehér karácsonyunk lesz. Hamarosan megáldjuk az új bort és a libazsíros kenyeret, hiszen a néphiedelem úgy tartja, hogy ha nem eszünk ezen a napon libát és nem iszunk újbort, akkor szegényebbek leszünk a következő évben” - mondta Binder-Pap Gabriella, az Újváros Téri Óvoda intézményvezetője.

A tüzes produkciót követően Bodnár Dániel görögkatolikus parókus megáldotta az ünnepi ételt-italt, és jó cselekedetekre biztatta a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

„Nagyon fontos, hogy már óvodás korban elkezdjük a gyermekeket erre tanítani. A legelső példakép mindig a szülő, a nagyszülő és a testvér. Ha őket figyelve és követve fejlődnek a gyerekek, akkor biztos vagyok benne, hogy a jó cselekedetekben bővelkedni fognak” - fogalmazott Bodnár Dániel, parókus.

A szabadtéri mulatozásnak két liba is résztvevője volt a járdánházi Hajág-tanya jóvoltából. A program az óvodai csoportokban folytatódott tovább, ahol lilahagymás zsíros kenyeret fogyaszthattak és forró teával melegedhettek át a Márton napi vigasság résztvevői.


282_0_t 282_1_t 282_2_t 282_3_t
282_4_t 282_5_t 282_6_t
Vissza