Idősek napja (képgalériával)2017. október 30. (hétfő) 19:00 - Városnews/6238_0_300.jpgAz időseket ünnepelték tegnap délután Szennán. Az eseménynek a közösségi ház adott otthont, ahol versekkel és egy paródiával kedveskedtek a résztvevőknek. A rendezvényen Tartó Lajos területi képviselő és Farkas Péter Barnabás alpolgármester is megjelent.

A szennai közösségi házban gyűltek össze tegnap délután a terület időskorú lakói, hogy egy őket ünneplő rendezvényen vegyenek részt. Az eseményt az Alapítvány Szenna Fejlesztéséért szervezte, amelynek tagjai fontosnak tartják, hogy az idősekre is tekintettel legyünk, és alkalmat teremtsünk a róluk való gondoskodásra és törődésre. Tartó Lajos területi képviselő szerint fontos megbecsülni és tisztelni az időseket.

„Egyrészt már én se vagyok túl fiatal, hiszen közelebb vagyok a hetvenhez, mint a hatvanhoz, másrészt én úgy gondolom, hogy akiket ide meghívtak a főszervezők, ők már az életük során rengeteget dolgoztak, nagyon sokat tettek a fiatalabbakért, tehát megérdemlik azt, hogy megemlékezzünk róluk, illetve, hogy megünnepeljük őket” - mondta Tartó Lajos, területi képviselő.

Az eseményen városunk alpolgármestere, Farkas Péter Barnabás is megjelent, aki köszöntőjében elmondta, hogy nagy örömmel vesz részt az ünnepségen. Az életkort az évszakokhoz hasonlította: mindegyiknek megvan a maga szépsége, így az időskornak is, hiszen az életkorukból adódó élettapasztalataikkal sokat adhatnak a fiataloknak. Az alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a szeretet a legfontosabb: csak így érdemes hajlott korú embertársaik felé fordulni.

„Szerintem azért fontos az idősek napja megünneplése, mert a rohanó világban egyre kevesebb figyelem jut az időseknek. Nagyon fontos az, hogy tiszteletben tartsuk az öreget és megbecsüljük őket, hiszen ők példaképek. Ők építették fel az országot, és tanultunk tőlük. Tehát a mindennapi életben a tapasztalatokat átadják, és amikor elesettek, nekünk segíteni kell” - fogalmazott Slágáné Kötél Ildikó, az Alapítvány Szenna Fejlesztéséért kuratóriumi elnöke.

A köszöntők után versek következtek, volt, aki saját költeményét szavalta el. A program végén az alapítvány dolgozói egy paródiát adtak elő az idősek és gondozóik közötti kapcsolatról, valamint annak nehézségeiről, amelyet hangos nevetés és éljenzés fogadott.


238_0_t 238_1_t 238_2_t 238_3_t
238_4_t 238_5_t 238_6_t 238_7_t
238_8_t 238_9_t 238_10_t 238_11_t
238_12_t 238_13_t 238_14_t 238_15_t
238_16_t 238_17_t 238_18_t 238_19_t
Vissza