Évértékelő beszámoló (képgalériával)2017. október 28. (szombat) 14:07 - Városnews/6236_0_300.jpgÉvértékelő beszámolót tartott az Ózd és Térsége Polgárőr Szövetség pénteken. 2016-ban közel 13 ezer órát töltöttek szolgálattal. A Bükk Étteremben rendezett eseményen a rendészet, az önkormányzat, valamint a rendőrség képviselői is megjelentek.

A tavalyi évben végzett munkájáról tartott beszámolót pénteken az Ózd és Térsége Polgárőr Szövetség. Fokozott szolgálatot teljesítettek az önkéntesek, akik 2016-ban közel 13 ezer órát dolgoztak, többek között rendezvények biztosításával, közterület-felügyelettel, valamint egyéb feladatokkal is. A polgárőrök a városban civilben, egyenruha nélkül segítik a rendőrség és a rendészet munkáját. Sokszor észre sem vesszük őket, de mégis sokat köszönhetünk nekik. Dr. Ata Abu Kamar, a szövetség elnöke beszámolójában részletesen kitért teendőikre és eredményeikre, valamint arra is, hogy köszönet illeti a hivatalos szerveket, amiért ennyire jól együtt tudnak működni. Továbbá kiemelte ennek a napnak a fontosságát, hiszen polgárőröknek nincs szabad- vagy ünnepnap, ha rendezvény van, vagy valami történik, menniük kell.

„Ez az értékelő nap, amikor az összes polgárőr és a partnerek itt vannak, és egymással véleményt cserélnek. Egész évben nincsen olyan, hogy összeülünk és egy kicsit pihenünk. Minden évben egyre több munka hárul ránk, és nekünk azt a feladatot mindenképpen teljesíteni kell” - mondta dr. Ata Abu Kamar, az Ózd és Térsége Polgárőr Szövetség elnöke.

A taggyűlésen a rendőrség, az önkormányzat, a rendőrség képviselői, valamint Karl Márton, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke is tiszteletét tette, aki méltatta az ózdi önkéntesek munkáját.

„A megyei polgárőr szövetség nemcsak, hogy meg van elégedve az Ózd és Térsége Polgárőr Szövetség munkájával, hanem nagyon jónak minősíti” - fogalmazott Karl Márton, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke.

Kiss Judit, az Ügyrendi, Igazgatási és Rendészeti Bizottság elnöke is elismeréssel beszélt a polgárőrségről. Elmondta, hogy mivel társadalmi munkában végzik ezeket a feladatokat, az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány ebben az évben 550 ezer forinttal segíti őket. A polgárőrség jelenlétére és segítségére a továbbiakban is számíthat a lakosság, felmerült a zebra-örökbefogadás lehetősége is. Ezzel egy-egy önkéntes bizonyos gyalogátkelőhelyeknél segítené a közlekedőket, és ügyelne a biztonságra.


236_0_t 236_1_t 236_2_t 236_3_t
236_4_t 236_5_t 236_6_t 236_7_t
236_8_t 236_9_t 236_10_t 236_11_t
236_12_t
Vissza