Hazaváró Nap (képgalériával)2017. október 3. (kedd) 19:00 - Városnews/6147_0_300.jpgKözel 150-en vettek részt az idei Bolyky/i Találkozó Hazaváró Napján. A világ minden tájáról érkeztek vendégek az eseményre, amelynek idén a Bolyky Tamás Általános Iskola adott otthont. A szervezők érdekes programokkal színesítették a rendezvényt.

A Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület hetedszer tartotta meg hagyományos összejövetelét, ahová a Bolyky vezetéknevű és Bolyokról származó családokat várták. Az eseményen mintegy százötvenen vettek részt az ország minden tájáról, illetve határainkon túlról is. A résztvevők között akadt, aki Franciaországból, Németországból jött, de az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek vendégek. A külföldön élő Bolykiak nagyrészt csak a találkozó miatt látogattak hazánkba. A család az Árpád-háztól ered, ugyanis Bolyk vitéz Árpád fejedelem unokaöccse volt.

„A Bolyky család csak később fejlődik ki, eredeti nevük Bolyk. Ez a bolyk nemzetség. Amikor megalapítják a községet, arról nevezik el magukat, így mi bolykiak vagyunk. Így alakul ki ragozás nélkül a Bolyki név, illetve a Bolyok” - mondta Kovács-Veres Sándor, a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület elnöke.

Az első Hazaváró Napot még az egri várban rendezték meg 2006-ban, azóta viszont mindig Bolyokon tartják. Minden alkalommal szép számmal gyűlik össze a rokonság, a résztvevők élvezik a programokat.

„Nagyon szép dolgok vannak itt, nagyon tetszenek ezek az istentiszteletek. Volt most zászlószentelésünk, ami megint nagyon-nagyon tetszett. Vannak itt egyéb beszélgetések, családi összejövetelek, ismerkedünk a Bolyky családokkal, jó a társaság, úgyhogy szeretjük ezt az összejövetelt” - fogalmazott Bolyky István.

Többek között fellépett a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület Dalköre is, akik népdalokkal színesítették az eseményt.

Az egész napos ünnepség célja az volt, hogy a résztvevők barátkozhassanak egymással, valamint a bemutatókon, előadásokon keresztül jobban megismerhessék családjuk és Bolyok történelmét.


147_0_t 147_1_t 147_2_t 147_3_t
147_4_t 147_5_t 147_6_t 147_7_t
147_8_t 147_9_t 147_10_t 147_11_t
147_12_t
Vissza