Terebesi Adrián Európa-bajnok2017. szeptember 28. (csütörtök) 19:00 - Sportnews/6133_0_300.jpgHárom aranyérmet nyert Terebesi Adrián az utánpótlás Európa Bajnokságon Koszovóban. Városunk versenyzője a 15 évnél fiatalabb férfiak 77kg-os súlycsoportjában volt érdekelt. Formáját tekintve már a versenynap előtt is várható volt, hogy érmet szerez, ám kételyek csak az első szakításig merülhettek fel.

A számot 120 kg-mal nyerte meg, és ezzel máris 10 kg előnyre tett szert az összetett versenyben. Lökésben pedig már első fogásával mindent vitt Fekete József tanítványa. Már az első körös 140 kilogramm is elég lett volna az elsőséghez, ám a 150 kg-ot is sikeresen teljesítette, így mindkét számot toronymagasan nyerte, emellett összetettben is 27 kilóval előzte meg az ezüstérmes versenyzőt.

Vissza