Népmese napja (képgalériával)2017. szeptember 27. (szerda) 19:00 - Kultúranews/6124_0_300.jpgA közelgő népmese napjáról emlékeztek meg a Városi Könyvtárban. Ebből az alkalomból Écsi Gyöngyi mesemondó, báb-előadóművész látogatott el az ózdi gyerekekhez különleges produkciójával. „Az élet és a halál vize” címet viselő előadással közel 100 diáknak szerzett örömteli perceket.

2005 óta minden év szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a népmese napját. A kezdeményezés célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a gyerekek és a felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind pedig más népek meséi felé. A Felvidékről érkező Écsi Gyöngyi már többször járt városunkban, előadásaival mindig nagy sikert aratva a helyi gyerekek körében, hiszen az élő szóval, ízes beszéddel, Kovács Marcell zenei kíséretével, és kifinomult bábtechnikával bemutatott meséi különleges utazásra csábítják a hallgatóságot.  

„A mese mindig egy felsőbb rendű valóságról, egy repülésről, egy álomról szól, arról ami az életben is megtalálható, ha az ember keresi. Neki kell állni, világgá menni, mindent hátrahagyni, a kudarcokat megélni, és mégis felállni. Ez az ami engem nagyon érdekel a mesékben, és sosem gondoltam volna, hogy a magyar népmesének ezt magukban hordozzák” - fogalmazott Écsi Gyöngyi, mesemondó, báb-előadóművész.

Écsi Gyöngyi az élő szavas improvizatív népmesemondás egyik legnagyobb képviselője. Nemcsak előadja, hanem gyűjti is a felvidéki népmeséket és népi énekeket. Hitelességét, kifogyhatatlan energiáját ezúttal is megtapasztalhatták a gyerekek. A bábos meseelőadásra hat helyi általános iskolából érkeztek diákok pedagógusaik kíséretében.

„Sajnos a mai szülők keveset mesélnek a gyerekeiknek, és ez a szókincsükön is meglátszik. Ha kiskoruktól kezdve mesén nőnek fel, akkor sokkal választékosabban és könnyebben fogadják be azokat az új ismereteket, amelyekkel majd később felsős korukban fognak találkozni” - mondta Vámos Fruzsina, pedagógus.

A mesék különböző megjelenési formái kettős célt szolgálnak, az olvasóvá nevelés fontos eszközei és esztétikai élményt is nyújtanak. A látottak, hallottak fejlesztik a képzeletet, és közösségi élményt teremtenek mindenki számára. Ez érződött a felvidéki művészek előadásán is, hiszen interaktív formában a gyerekeket is bevonták a játékba, és így közösen szőtték a mese fonalát.


124_0_t 124_1_t 124_2_t 124_3_t
124_4_t 124_5_t 124_6_t 124_7_t
124_8_t 124_9_t 124_10_t
Vissza