Egy arany, három bronz (képgalériával)2017. szeptember 25. (hétfő) 19:00 - Sportnews/6115_0_300.jpgNégy, az Ózdi Teknőc Futó Club színeit képviselő futó is dobogóra állhatott Egerben a Barokk Futóparádén. Az Eger Ünnepe rendezvénysorozat szerves részét jelentő versenyen tizenegy ózdi sportoló rajtolt el az Érsek kertből.

Az egri megmérettetésen három versenytávon, másfél, hét és tizennégy kilométeren is kipróbálhatták magukat a résztvevők. Minden városunkból induló sportoló sikeresen teljesítette a vállalt távot. Tóth Alexandra hét kilométeren a felnőtt nők közt harmadikként lépte át a célvonalat. Ihász Veronika tizennégy kilométeren nyújtott teljesítményével a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, míg ugyanezen a távon Szűcs Nikoletta és Benyhe Attiláné Montvai Nikoletta a harmadik helyre futottak be, így mindkettőjüknek bronz érem került a nyakába. Az ózdiak következő terve, október 15-én a Miskolci Barátság Maratonon átlépni a célvonalat.


Képek forrása: Egri Testedző Club

115_0_t 115_1_t 115_2_t 115_3_t
115_4_t 115_5_t
Vissza