Bolyoki Vigadalom2017. szeptember 7. (csütörtök) 19:00 - Városnews/6062_0_300.jpgTérzenével, lovasparádéval és mazsorettek menet táncával indul a Bolyoki Vigadalom szeptember 9-én szombaton. A településrész ünnepét immár 18. alkalommal szervezik meg, idén a Bolyky Tamás Általános Iskola udvara ad otthont az egész napos rendezvénynek.

Reggel fél nyolctól sport- és gyermekprogramokon vehetnek részt az érdeklődők, déltől pedig színpadi fellépők sora szórakoztatja majd a közönséget. A helyi amatőr művészeti csoportok műsora mellett, a terület általános iskolásai és óvodásai is bemutatkoznak. Az ünnepélyes köszöntők délután négy órakor kezdődnek, ezt követően pedig sztárvendégeknek tapsolhat a közönség.

„A Muzsika TV-ből ismert sztárok, Karcagi Nagy Zoltán és Andy lép színpadra. Lesz tombolasorsolás is, ahol értékes nyeremények találnak gazdára. Esti sztárvendégünk Vastag Tamás, az utcabálon pedig az Új Maholnap együttes fogja biztosítani az érdeklődők szórakoztatását. Mindenkit szeretettel várunk és reméljük, hogy majd az időjárás is nekünk kedvez” - nyilatkozta Heltovics Miklósné, főszervező.

Vissza