Ózdi acél (képgalériával)2017. szeptember 5. (kedd) 19:00 - Kultúranews/6054_0_300.jpgÓzdon készítette első hivatalos videoklipjét egyik dalához a putnoki illetőségű Viharmadarak együttes. A feltörekvőben lévő fiatal banda 2008 óta színesíti megyénk zenei életét. Korábban csak feldolgozásokat játszottak, de ma már saját dalaik is vannak. Ilyen például az „Ózdi acél” című számuk is, amelyhez a Rom-színpad területén forgattak klipet.

Az egykori acélműcsarnok megmaradt részletének rozsdás vasszerkezete szolgált helyszínéül és hátteréül a Viharmadarak együttes nyár elején fogatott videoklipjéhez. A putnoki banda nagy álma valósult meg, hiszen 3 éve óta tervezték ennek megvalósítását. A tagok 2014-től dolgoznak együtt a mostani felállásban. Az egykor tribute zenekarként induló együttesnek ma már saját számaik is vannak. Első nagylemezük sikere után hamarosan megjelentetik második albumukat is. Ezen hallható majd az „Ózdi acél” című daluk, ehhez készült a klip is.

„Biztos gyártanak hosszabb ideig is videoklipet, nekünk ez egy napunkba került. Profi stábbal dolgoztunk a miskolci Vajtó Produkcióval. Nekünk ez az első videoklip. Az ő instrukcióik alapján mozogtunk, és csináltuk azt amit kellett. Nem mindig volt ez egyszerű, nem vagyunk ebben vérbeli profik, de a második, harmadik klipnél már sokkal jobbak leszünk” - mondta György Dániel, a Viharmadarak zenekar énekese.

A klipforgatás jó hangulatban telt, a rozsdás, romos közegben való munka pedig igazi élményt jelentett a fiúk számára. A forgatott anyag közé archív filmrészletek is bekerültek. Kész videoklipjüket vasárnap Miskolcon mutatták be először a fiúk, és kedvező volt a fogadtatás. A klip felkerült az egyik legnagyobb videomegosztó oldalra is, ahol 24 óra alatt több mint ezren látták. Az együttes egyfajta üzenetnek szánta ezt a dalt. Azoknak szerettek volna emléket állítani, akik egykor felépítették ezt az országot.

„Nem is üzenni, inkább megemlékezni, hogy azoknak az embereknek a munkája, akik itt dolgoztak, ne vesszen kárba. Sokat tettek, nemcsak a gyártért, hanem fél Borsod megyéért, sőt még többért is. Egy gesztust tettünk ezáltal, hogy ne vesszen kárba” - fogalmazott Nagy Ádám, a Viharmadarak zenekar basszusgitárosa.

A Viharmadarak együttessel legutóbb a városi majálison találkozhattak az ózdiak. A csapat egyre ismertebb a megyehatáron túl is, sokfelé hívják őket. Második albumuk lemezbemutató koncertjét szeptember 30-án tartják Putnokon.


054_0_t 054_1_t 054_2_t 054_3_t
054_4_t 054_5_t 054_6_t
Vissza