Fokozott ellenőrzés2017. szeptember 4. (hétfő) 19:00 - Városnews/6049_0_300.jpgA 2017/2018-as tanévben is folytatódik városunkban az iskolarendőr program. Az Országos Rendőr-főkapitányság 9 éve hívta életre a kezdeményezést, amely elsősorban bűnmegelőzési, másodsorban baleset-megelőzési célzattal valósul meg. A következő hetekben az oktatási intézmények bejáratánál a tanítási órák megkezdése előtt és után is kiemelt ellenőrzésekre kell számítani.

Iskolába igyekvő diákok, parkolóhelyet kereső szülők, megnövekedett forgalom. Ehhez hasonló állapotok uralkodnak minden reggel az oktatási intézmények előtt. A Vasvár úti iskolánál különösen nagy ilyenkor a tumultus. Az útszakasz keskeny, ráadásul mindkét oldalról parkoló autók nehezítik meg a haladást. Ezért is intézkednek a rendőrség körzeti megbízottjai, illetve a társszervek munkatársai a különböző helyszíneken. A hatósági jelenlét a gépjárművezetők és a gyalogosok biztonságos közlekedését szolgálja.

„Segítenek nekünk a társszervek, mint például a Városi Rendészet és állami öntevékeny csoportként a polgárőrök is. Jelenlétünk célja a bűn és baleset-megelőzési tevékenység, ez kapcsolódik a 2008-ban életre hívott programhoz, gyerekek megszokják, hogy vége van a vakációnak és iskolába kell járni, és természetesen felhívjuk a figyelmüket a közlekedésbiztonság fontosságára” - mondta dr. Molnár Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

Az egyenruhások fokozott jelenlétének általános prevenciós hatása van. Az autósok előzékenyebbek, a diákok körültekintőbbek ilyenkor. Ez a szülők számára is fontos, hiszen így gyermekeiket is nagyobb biztonságban tudhatják a közutakon.

„Ez nagyon jó, főleg így iskolakezdéskor, mert a gyerekeknek biztonságérzetet ad, és ezáltal a szülőknek is. Én is most rászóltam a fiamra, hogy „Szétnéztél”? Hát igen vagy nem, de azért ha itt vannak, csak más a helyzet. Ilyenkor jobban figyelnek az autósok is és a közlekedők is” - nyilatkozta Tatár László.

Ebben a hónapban nemcsak a reggeli órákban tapasztalható a hatósági jelenlét, hanem akkor is, amikor a diákok hazafelé indulnak az iskolából. Az iskolarendőröknek szeptemberben elsősorban a közúti ellenőrzés lesz a fő feladatuk, a következő hónapoktól viszont az osztályfőnöki órák keretében is tartanak majd bűn-, és baleset-megelőzéssel kapcsolatos előadásokat a diákoknak.

Vissza