Újra iskolapadban (képgalériával)2017. szeptember 1. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/6045_0_300.jpgElkezdődött a tanév a város oktatási intézményeiben. A tanévnyitó ünnepségek sok helyen már tegnap lezajlottak, de néhány iskolában ma tartották a hivatalos megnyitókat. A Sajóvárkonyi Általános Iskola udvarán gyűltek össze kicsik és nagyok, hogy újult erővel induljanak neki a 2017/18-as tanévnek. Az intézmény életében ma kettős ünnep volt, hiszen átadták a megújult tornaszobát is.

Ma reggel már rendőrök ügyeltek a fiatalok a biztonságára az iskolák környékén, ugyanis az Ózdi Rendőrkapitányság jó kapcsolatot ápol a helyi intézményekkel. Iskolarendőr-programjuk kapcsán kiemelt figyelmet fordítanak a diákok épségére.

Elkezdődött az új tanév a sajóvárkonyi diákok számára is, a vakáció gondtalan napjait mától ismét a tanulás váltja fel. A tanulók az intézmény udvarán gyülekeztek, majd a felsőbb éves tanulók kézen fogva kísérték be az első osztályosokat az évnyitó ünnepségre. Obbágy Csaba az intézmény igazgatójának köszöntő szavai után fogadalmat is kellett tenniük.

Az intézmény életében kettős ünnepnek számított a mai nap, hiszen a nemrég elkészült új tornaszobát hivatalosan is átadták a gyerekeknek. Az egyik sportszergyártó vállalat  magyarországi képviselete „Sportból a legtöbbet” címszó alatt a hazai iskolák sporttevékenységének megsegítését tűzte ki célul. A Sajóvárkonyi Általános Iskola már tavaly is pályázott, akkor eredménytelenül, idén pedig Kellóné Mezőtúri Márta hatékony közreműködésének köszönhetően sikert értek el, így 4,2 millió forintból újult meg a korábban tanteremként funkcionáló épületrész. A szalagátvágást követően a jelenlévők megtekinthették a teljes átváltozást, a fiatalok pedig egy rövid sportbemutató keretében vették birtokba a tornaszobát. Az intézményben a korábbi évekhez képest csökkent a tanulói létszám, és a pedagógus gárda is részben cserélődött.
 
„Háromszázhetvenen vagyunk, megközelítőleg azonos a felső és alsó tagozatos létszám. Ebben az évben kettő első osztályt tudtunk indítani 22-22 fővel, tehát 44 első osztályosunk van, ez is jelzi azt, hogy stabil az iskola jövője. Ma a tanévnyitó ünnepségen túl a tornaszoba átadása rendkívül fontos esemény. Nem maga az átadás, hanem amit jelent majd a tanév során, hiszen eddig hiányzott az infrastruktúra az alsós testnevelésből” - fogalmazott Obbágy Csaba, a Sajóvárkonyi Általános Iskola igazgatója.

Az intézmény vezetője azt reméli, hogy a fejlesztés és a megfelelő körülmények kialakítása a tanulók sportteljesítményében is megmutatkozik majd. Eközben a tantermekben a pedagógusok már az első osztályfőnöki órát tartották, az iskolapadokra pedig kikerültek a ceruzák és füzetek.

„Vettünk tolltartót, füzetet, mappát, rajzlapot, ceruzát, radírt” - nyilatkozta Batló Letícia Valéria.

„Ha hazamegyünk megcsináljuk újra a feladatokat anyával, és ha nem sikerül valami, akkor szólunk a tanító néninek” - mondta Lakatos Kálmán Brájen.

A 2017/18-as tanévben megközelítőleg 400 kisdiák kezdte meg első osztályos általános iskolai tanulmányait, a helyi középiskolákba is ennyien iratkoztak be az első évfolyamra. Ma töb, mint 3000 tanuló ült be az ózdi iskolapadokba.


045_0_t 045_1_t 045_2_t 045_3_t
045_4_t 045_5_t 045_6_t 045_7_t
045_8_t 045_9_t 045_10_t 045_11_t
045_12_t 045_13_t 045_14_t 045_15_t
045_16_t 045_17_t
Vissza