Új buszjárat2017. augusztus 31. (csütörtök) 19:00 - Városnews/6041_0_300.jpgAz iskolakezdéssel szeptemberben a diákok újra igénybe veszik a helyi és a helyközi autóbuszjáratokat városunkban. A Kazincbarcikai Tankerületi Központ kezdeményezésére a térségben két változást is eszközölt az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Szeptembertől a város helyi menetrendjében nagyobb módosításra nem kell számítani.

A vidéken élő diákok számára mindig is nehezebb volt az iskolába jutás helyközi járatokkal, hiszen azok menetrendje általában nem az iskolai csengetéshez van elkészítve. Az iskolakezdés kapcsán az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. két menetrend szerinti változtatást hajtott végre a Kazincbarcikai Tankerületi Központ kezdeményezésére a térségben. A sátai és királdi diákoknak új eljutási lehetőséget is biztosít a Közlekedési Központ Zrt. Sátáról 7 óra 40 perckor indul majd egy autóbusz, illetve a királdi tanulók számára Sajóvelezdről 7 óra 15 perckor.

„Mi sátai lakosok ennek nagyon örülünk, mert bejön oda a busz, és hogy ha a gyerekek tovább mennek tanulni, akkor már nem kell átszállással járniuk. Nem kell átszállni, bejönni Ózdra külön, és ugyan így vissza is. Egyenesen haza tudnak jönni a gyerekek” - mondta Váradiné Jenei Gabriella.

Az iskolakezdés időpontjától természetesen újra lehet majd számítani azokra a járatokra is, amelyek menetrendjük szerint iskolai előadási napokon közlekednek. A folytonos tömeg és hangzavar az idősek számára is bosszantó ilyenkor. Az iskolai időszakban a diákok sem szeretik a zsúfolt járatokat.

„Busz még mindig kellene, például ha nekünk hat óránk van, az 13:45-kor jön, akkor nagyon sokan vannak rajta, és nem lehet elférni” - nyilatkozta Váradi Martin.

A szeptember havi bérletek érvényessége meghosszabbodott. A helyközi dolgozó és tanuló szeptember havi bérletek augusztus 28-tól október 5-ig érvényesek. Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. felhívja a tanulók és dolgozók figyelmét a megfelelő bérlethasználatra.

„A diákok utazásával kapcsolatba a legfontosabb információnk az, hogy a tanulók, illetve hallgatók az utazási kedvezményre való jogosultságukat az érvényes diákigazolvánnyal kell, hogy igazolják, de nincs probléma, ha ez a tanévkezdésre nem érkezik meg, hiszen az érvényes diákigazolvány hiányában ideiglenes bérletigazolványt adunk ki. Ez október 31-ig érvényes” - mondta Ujj Zsuzsanna, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. PR irodavezetője.

A hétvégén városunkban triatlon versenyt rendeznek, az ezzel kapcsolatos útlezárások több járatot is érintenek, ezek ebben az időszakban módosított útvonalon közlekednek majd.

Vissza