Befolyásoltság alatt2017. augusztus 30. (szerda) 19:00 - Híreknews/6038_0_300.jpgAz utóbbi időben igen megnőtt az alkoholos, illetve egyéb befolyásoltság miatt bekövetkezett közúti balesetek száma. Ezt a negatív tendenciát statisztikai adatok is alátámasztják. Figyelmesnek kell lenniük az autóvezetőknek, hiszen olyan készítmények miatt is megváltozhatnak járművezetési képességeik, amelyekről nem is gondolnánk.

Az ittas vezetés egy olyan kockázati tényező, amit nem engedhet meg magának egyetlen közúti közlekedő sem. 2013 óta hazánkban is bevezették a zéró tolerancia elvét, ami a korábbi szabályozással ellentétben egyáltalán nem biztosít engedményt az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Akiről mégis kiderül, hogy szeszes italt fogyasztott vezetés előtt, a véralkoholszintjétől függően több hónapos vezetéstől való eltiltásra, és több százezer forintos pénzbüntetésre is számíthat.

„Az ittas járművezetéssel kapcsolatban alapvetően elmondható, hogy a szeszes ital fogyasztás is nagyon veszélyes és olyan fizikai tüneteket okoz a járművezetőnél, amellyel tulajdonképpen alkalmatlanná válik a közúti járművezetésére. Ilyen hatással vannak azok a szerek, gyógyszerek, amelyek fogyasztása meg nem engedett a járművezetés előtt, és a járművezetés során” - mondta Rajhóczki Péter, a Közlekedésrendészeti Osztály osztályvezetője.

Nem minden esetben kábítószerre, vagy egyéb pszichoaktív anyagra kell gondolni. Jó néhány összforgalomban kapható gyógyszernek, nyugtatónak és antidepresszánsnak van negatív hatása a járművezetői képességekre. Emellett vannak olyan fájdalomcsillapítók, de még köptetők is, amik befolyásolhatják vezetésünket.

„Kell ez a zéró tolerancia. Aki kint van az úton, az életekkel játszik, és legyen annyira figyelmes, hogy mások épségére is tudjon vigyázni. A közlekedésben nemcsak a saját magunk egészségével és biztonságával kell számolni, hanem a környezettel is” - nyilatkozta Miksztai Zoltán, autósiskola-vezető.

A kerékpárosok egyébként mentességet élveznek a zéró tolerancia elv alól. Ők a szabályozás szerint fogyaszthatnak alkoholt, viszont a jármű vezetésére alkalmasnak kell lenniük. Viszont esetükben az ittasság mértéke nincs konkretizálva, hogy milyen értékhatár az, amelytől alkalmatlanná válik az illető kerékpárja irányítására.

Vissza