Sok látogató (képgalériával)2017. augusztus 30. (szerda) 19:00 - Városnews/6037_0_300.jpgEredményes szezonnal zár a városi strand. A fürdővendégek száma ezen a nyáron meghaladta a 22 ezret, és az időjárás is kedvezett a szabadidős létesítmény látogatottságának. A strand holnap, azaz csütörtökön bezár, de vasárnap még triatlonisták és szurkolók veszik birtokukba a területet.

Már csak egy nap van hátra a szezonból, holnap fürdőzhetnek utoljára a vendégek az ózdi strandon. Akik tehették éppen ezért is látogattak ki még ma, hogy élvezzék a nyár végi napsütést, és felfrissülhessenek a medencékben. Idén kijutott a kánikulából, és ezt kihatott a strandfürdő látogatottságára is. A tavalyihoz képest most közel 25 százalékkal többen kerestek enyhülést a városi strandon. A vezetőség is elégedett, hiszen csak kisebb technikai problémák voltak, így zavartalanabb volt a működés. A kempingezők száma nem változott, de voltak holland, német, szlovák és angol vendégek is, akik igénybe vették ezt a szolgáltatást. Azonban változás következett be egy másik területen, ebben a szezonban többen választották az esti fürdőzést.

„Kiugróan megnőtt az esti úszók száma. Voltak nagyon meleg napok, hőségriadó is sokszor volt, így eltolódott az úszók létszáma, és megnőtt az igény és a kereslet az esti úszásra, és ez újdonság volt számunkra is” - nyilatkozta Kálmán Balázs, a Városi Strandfürdő részlegvezetője.

„Ez a nyár nagyon jó volt, tényleg nagyon meleg volt, viszonylag sokat jártunk strandra. Gondoltuk, hogy kijövünk ma is, hiszen gyakorlatilag mindjárt bezárt a strand, így hát itt vagyunk” - mondta Pajtás Mária.

„Nyáron kijöttünk többször, úgy 5-6 alkalommal. Nagyon jó, ilyenkor jöttünk mindig hétközben, amikor nincsenek sokan. Hétvégén sokan vannak, azért is nem akkor jövünk, meg hát ilyenkor van időnk” - fogalmazott Kozma András.

Mivel a nyári szünet utolsó napjai telnek, a gyerekek is úgy gondolták, hogy kihasználják a jó idő nyújtotta lehetőséget, és utoljára még kitombolják magukat a strandon.

„Van csúszda, most sok hely van ugrálni, szórakozni és még jó idő is van” - mondta Kozma Sámuel Richárd.

Augusztus 31-én az esti úszást követően bezárja kapuit a strand a nagyközönség előtt. A medencék vizét pár napig nem engedik le, hiszen vasárnap itt rendezik meg a VII. Ózdi Triatlon Versenyt, amelynek már javában zajlanak az előkészületei. A Városi Uszoda péntektől fogadja újra a vendégeket. Holnap még 30 fok körüli meleget ígérnek az időjósok, aki tehát még szeretne idén egy utolsót strandolni, az használja ki a lehetőséget.


037_0_t 037_1_t 037_2_t 037_3_t
037_4_t
Vissza