Újabb győzelem (képgalériával)2017. augusztus 30. (szerda) 09:32 - Sportnews/6034_0_300.jpgIdén harmadik győzelmét is bezsebelte az Ózdi Football Club. A bajnokság harmadik fordulójában Ongára látogattak városunk sportolói.

A találkozó elején vezetéshez jutottak az Ózdiak Kis Róbert révén. Ezután a hazai csapat észbe kapott és sikerült két helyzetet is gólra váltaniuk.

A második félidőben teljesen ártatlan szituációkban az Ongaiak súlyos szabálytalanságokat követtek el, minek következtében az ózdiak a 75. perctől kettős emberelőnyben játszottak. Ekkorra óriási mezőnyfölény alakult ki, és a 85. minutumban sikerült kiegyenlíteni, majd a hosszabbításban bebiztosítani a három pont sorsát. Végeredmény Onga-Ózdi FC 2-3. Folytatás szombaton 16:30-tól a Karcsa ellen.


034_0_t 034_1_t 034_2_t 034_3_t
034_4_t 034_5_t 034_6_t
Vissza