Iskolakóstolgató elsősöknek (képgalériával)2017. augusztus 29. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/6032_0_300.jpg14. alkalommal szerveztek az elsősöknek „iskolakóstolgatót” a táblai Apáczai Csere János Általános Iskolában. Ezt a programot minden év augusztusában megtartják a pedagógusok, amelyeken kreatív foglalkozásokon és játékokon keresztül ismerkedhetnek a kicsik az intézménnyel és a nevelőkkel. Az iskola vezetésének ezekkel az alkalmakkal az a célja, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek az új környezetbe, és ráhangolják őket az iskolakezdésre.

Az Apáczai Csere János Általános Iskolában már az ajtón belépve a feldíszített paravánok is arra utalnak, hogy nemsokára becsengetnek. Még a legtöbb tanterem üres, kivéve egyet, ahol ismét megrendezték az Iskolakóstolgató elnevezésű programot. A padokban azok a gyerekek ülnek, akik három nap múlva már csengőszóra foglalják el helyüket. A foglalkozásokkal az a célja a testületnek, hogy tapasztalatokat szerezzenek, és megismerkedjenek az iskolai közeggel. A kicsiknek néhány napjuk van arra, hogy szokják a légkört és az őket tanító pedagógust. Minden nap kreatív és játékos feladatokba kapcsolódhatnak be, amivel a kedvüket szeretnék meghozni a tanévkezdéshez.

„Szívesebben jönnek az iskolába, ha játékos programokat csinálunk nekik. Memóriajáték, kincskereső, körjáték, és kreatív foglalkozásokat csinálunk, hogy lássuk mire lesznek képesek, vagy mennyit kell rajtuk majd fejleszteni” - mondta Kozmáné Orcsik Éva, az Apáczai Csere János Általános Iskola tanítója.

Az intézmény vezetőinek jó tapasztalataik vannak az iskolakóstolgatóval kapcsolatban, hiszen idén már tizennegyedik alkalommal hívták életre. Szeptemberben az iskola egy első osztályt tud indítani 17 fővel. A szülők igénylik ezeket a foglalkozásokat, hiszen úgy vélekednek, hogy a kicsiknek könnyebbséget jelent, ha néhány nap alatt szokhatják a környezetet.

„Fel kell őket egy kicsit készíteni, hogy az iskola más jellegű tevékenységet kíván mint az óvoda. Ezért igyekszünk egy átmeneti időszakot biztosítani. Nagyon jó lenne, ha ez hosszabb idő lenne, de gyakorlatilag ez az egy hét alkalmas arra, hogy kicsit megismerjék leendőbeli iskolájukat, a tanítónénit, magát ezt a folyamatot, ami az iskolában zajlik” - fogalmazott Szabó Józsefné, az Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatója.

A délelőtt folyamán a gyerekek ismerkednek egymással, a tanárnénivel együtt játszanak, mondókáznak. A meseolvasás is felkeltette a kicsik érdeklődését, aztán ha jól emlékeztek a szöveg tartalmára, akkor papírból elkészíthették a történet főszereplőjét. Az egyik leendő elsősnek a körjátékok tetszettek a leginkább.

„Elvesztettem zsebkendőmet, és még játszottunk búj-búj zöldágat” - nyilatkozta Demjén Tamás.

A fiatalok érdeklődőek, és szívesen kapcsolódnak be a nekik szervezett programokba. Az első hetekben még beszoktató időszak van, amikor igyekeznek a nevelők rászoktatni a kicsiket az iskolai rendre, és a szabályok betartására. A pedagógusok abban is segítik a családokat, hogy minél hamarabb beilleszkedjenek az osztályközösségbe a tanulók.


032_0_t 032_1_t 032_2_t 032_3_t
032_4_t 032_5_t 032_6_t 032_7_t
032_8_t 032_9_t 032_10_t
Vissza