Hellness Hétvége (képgalériával)2017. augusztus 20. (vasárnap) 05:30 - Kultúranews/6001_0_300.jpgA kezdetben még Tóparti Rockparty néven elhíresült rendezvényt néhány éve keresztelték át Hellness Hétvégére. Oláh Zsolt idén 22. alkalommal rendezte meg a fesztivált, amire minden évben több száz rock kedvelő látogat ki. A rendezvény főzenekara a Moby Dick szombaton éjfélkor csapott a húrok közé a Suvadás Ligetben.

Még a koncertek el sem kezdődtek az első napon, a kempingben már zajlott az élet. Folyamatosan bővült a sátortábor, és az ideiglenes lakhelyek között régi ismerősök találkoztak hosszú idő után. Már az első koncert idején igen jó hangulat alakult ki, ami előrevetítette, hogy a későbbiekben hatalmas buli fog kerekedni.

„A 22. arlói tábornál tartunk. A két nap alatt összesen 16 zenekar fog fellépni, például pénteken a Rammstein Tribute, szombaton pedig a Moby Dick zenekar, és a Remorse is itt ünnepli 30. születésnapját egy rendhagyó koncerttel. Ha minden jól megy, és az időjárás is kegyeibe fogad, úgy néz ki, nagyon sokan leszünk, és nagyon jó hangulat is lesz” - fogalmazott Oláh Zsolt, a Hellness Hétvége szervezője.

Az esemény fővédnöke idén Farkas Péter Barnabás, Ózd város alpolgármestere volt. Kiemelte mennyire fontos egy ilyen esemény mögé állni, hiszen rengeteg ember tesz azért, hogy egy ilyen fesztivál létrejöhessen. Elmondta, hogy van olyan ismerőse, aki a fesztiválon ismerte meg a jelenlegi feleségét, és ebben az évben a néhány hónapos csecsemőjükről mesélt.

„Általánosságban elmondható, hogy jó hangulat kerekedik mindig ezeken a hétvégéken, és minden évben amikor találkozunk, hisz én is többed ízben vagyok jelen a fesztiválon. Sok olyan ember van, akikkel csak most tudok összefutni, hisz az ország más részein élnek. Ilyenkor megbeszéljük mi történt az elmúlt egy évben, és megpróbáljuk jól érezni magunkat és kijelenthetem, hogy ez mindig sikerül. Rendkívül megtisztelő volt, hogy idén engem kért fel Oláh Zsolt a rendezvény fővédnökének, ezért ennek nagy örömmel tettem eleget" - mondta Farkas Péter Barnabás, Ózd város alpolgármestere, a rendezvény fővédnöke.

A fesztivál nagyságát és hírnevét mutatja, hogy sokan az ország távoli részeiből érkeztek a Suvadás Ligetbe. Az első nap második fellépője volt a Békés Projekt nevű zenekar. A békéscsabai illetőségű együttes most először játszott a fesztiválon. Az első lemezüket a Korlátok Nélkül-t 2014-ben adták ki, most pedig a koncertek mellett stúdiómunkálatok zajlanak.

„Nagyon jól éreztük magunkat. Soha sem hálás feladat az első nap, első fellépői között játszani, most mi voltunk a másodikak, de ahhoz képest szerintem elég jó hangulat kerekedett. Már elég sokan itt vannak, jó az idő ez a gyönyörű környezet pedig adja magát” -  nyilatkozta Zahorán Csaba, a Békés Projekt frontembere.

A fesztivál idején több száz rockzene rajongó lepte el a Suvadás Ligetet. A rendezvény ideje alatt nemcsak a koncerteket élvezhették az érdeklődők, hanem meg is mártózhattak a festői szépségű Arlói-tóban. Ami biztos, hogy a tervek szerint jövőre is összegyűlhetnek a műfaj rajongói a Hellness Hétvégén.


001_0_t 001_1_t 001_2_t 001_3_t
001_4_t 001_5_t 001_6_t
Vissza