Súlyemelő bajnokság (képgalériával)2017. augusztus 3. (csütörtök) 19:00 - Sportnews/5950_0_300.jpgOrszágos serdülő és ifjúsági súlyemelő bajnokságot tartanak a hétvégén Ózdon. Az utánpótlás korosztály legrangosabb hazai versenyének rendezési jogát a hamarosan 45 éves Ózdi Súlyemelő és Fitness Club nyerte el. Szombaton a serdülők, vasárnap pedig az ifjúsági versenyzők várják a szurkolást az érdeklődőktől.

Igen jó esélyekkel indulnak városunk versenyzői, a hétvégi súlyemelő serdülő és ifjúsági országos bajnokságon. A versenyt a Marosi István Városi Sportcsarnokban tekinthetik meg az érdeklődők. A szombati és a vasárnapi napon is számos ózdi sportoló áll a súlyok mögé, így mindkét nap lesz kiért izgulnunk.

„Szombat és vasárnap rendezzük meg az utánpótlás országos bajnokságot Ózdon, ez az első alkalom, 45 éves lesz a szakosztályunk is tehát évfordulóhoz érkezünk. Ennek apropóján kaptuk meg ezt a rendezési jogot. Ez egy nagyon nagy verseny, az utánpótlás korosztálynak a legnagyobb versenye, ezt minden évben megrendezik. A 15 év alatti fiúk és lányok a serdülő, míg a 17 év alattiak pedig az ifjúsági korosztály” - nyilatkozta Fekete József, az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club edzője.

A megmérettetésre az ország minden részéről érkeznek majd a súlyemelők. 33 egyesület 120 sportolója méri össze erejét a versenyen. A szombaton este hat órától induló programban Terebesi Adrián megkísérli megdönteni a Bangkokban saját maga által felállított Európa-csúcsot.

„Szerintem elég jól sikerült a felkészülésem. A versenyen 121 kg-ot szeretnék szakítani, ez új országos csúcs lenne, és 150 kg-ot szeretnék lökni, ami új Európa-csúcs lenne a súlycsoportomban” - mondta Terebesi Adrián, az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club súlyemelője.

Vasárnap sem maradunk izgalmak nélkül, hiszen a verseny fél háromkor kezdődő programjában fog indulni Dúl Ádám. Neki tavaly sikerült megnyernie a felnőtt magyar bajnokságot, és jelenleg is küzd a valogatott keretbe való bejutásért, ha sikerrel jár, részt vehet a szeptemberi prishtinai Európa-bajnokságon.


950_0_t 950_1_t 950_2_t 950_3_t
950_4_t
Vissza