Két arany (képgalériával)2017. augusztus 1. (kedd) 19:00 - Városnews/5937_0_300.jpgKét aranyminősítéssel tértek haza az Ózdi Nyugdíjas Klub táncosai. A csoport évek óta szerepel különféle „Ki mit tud”- on, ahol eddig is szép sikereket értek el. A tagok két évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy fejlesztik tudásukat, amelyhez tánctanár segítségét kérték, így ez alkalommal aranyat nyertek Hajdúszoboszlón, és kiemelt aranyban részesültek a Gyulai Országos Nyugdíjas Táncfesztiválon.

A Civil Házban gyűltek össze élménybeszámolóval egybekötött beszélgetésre az Ózdi Nyugdíjas Klub táncosai, akik két arany elismeréssel tértek haza. Az első megmérettetésre Hajdúszoboszlón került sor, ahol évek óta megmérettetik magukat tánc kategóriában. A döntőn közel tíz csoport lépett színpadra, akik között a helyiek is megmutatták tudásukat. A táncosok többsége nyugdíjas éveiben kezdett komolyabban foglalkozni a tánccal, mivel ez nemcsak jó kikapcsolódásnak bizonyul, hanem a testi aktivitásukban is nagy szerepet játszik. Két évvel ezelőtt döntöttek úgy a tagok, hogy komolyabban foglalkoznak a tánccal, ennek eredményeként idén elhozták az aranyminősítéseket.

„Évek óta járunk erre a rendezvényre, már egy pár aranyat nyertünk, de az idén értük el a legmagasabbat a kiemelt aranyat. A másodikat egy hétre rá Gyulán szereztük az Országos Nyugdíjas Táncfesztivál keretében, ahol szintén arany minősítést kaptunk” - mondta Kedvesné Begala Mária, az Ózdi Nyugdíjas Klub tánccsoportjának vezetője.

Az ózdiak magyarbődi táncösszeállítást adtak elő, akik tízen léptek a nagyközönség elé produkciójukkal. A táncosok több száz ember előtt mutatták be megtanult koreográfiájukat, amit a zsűri hibátlannak értékelt. A tagok úgy fogalmaztak, hogy hihetetlen élmény volt, amikor megtudták hogy elnyerték az első helyezést.

„Nagyon fontos, hogy sikerélményünk legyen, ahhoz sokat dolgozunk, és ezért kipróbáljuk magunkat. Eddig úgy alakult, hogy elégedettek voltunk magunkkal. Felemelőbb érzést, amióta táncolok, igaz hogy nyugdíjas koromban kezdtem, én még nem éltem át” - fogalmazott Bellér Lászlóné, az Ózdi Nyugdíjas Klub táncosa.

A csoport az Országos Senior Táncversenyen harmadik, a nyugdíjas „Ki mit tud”-on pedig hatodik alkalommal képviselte városunkat. A szereplők elmondták, hogy másfél év gyakorlás szükséges ahhoz, hogy egy színpadképes produkciót összeállítsanak, amiben sok segítséget nyújtott Repka Gyula tánctanár is. A táncosok a következő időszakban sem pihennek, ősszel új tagokkal bővülnek, akikkel másik koreográfiát tanulnak a téli rendezésű táncversenyre.


937_0_t 937_1_t 937_2_t 937_3_t
937_4_t 937_5_t 937_6_t 937_7_t
937_8_t

 

 

Vissza