Szabadtéri filmnézés (képgalériával)2017. július 31. (hétfő) 19:00 - Városnews/5932_0_300.jpgElső alkalommal rendezték meg a Nyáresti Kertmozi névre keresztelt programot a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. A filmnézés előzetes regisztrációt igényelt, és szinte az összes hely elfogyott pillanatok alatt. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni a későbbiekben.

Családias hangulatban, a csillagos ég alatt vetítettek egy régi magyar klasszikust, a „Hippolyt, a lakáj” című filmet a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt nagy érdeklődéssel várták a mozit. A szervezők célja, hogy a jövőben még több ilyen program színesítse városunk hangulatát.

„Akik érdeklődnek a magyar filmek iránt, vagy egy picit belelátnak a magyar filmtörténetnek a kronológiájába, azok talán ki is találhatják, hogy a következő filmünk, a soron következő majd mi lesz, szeretnénk továbbfűzni ezt a programot, hogy akár egy kisebb fesztivállá nője ki magát a jövőben. A következő filmünk szintén egy magyar nagy klasszikus lesz, egy közkedvelt fekete-fehér nagyon szép film, azért a címét nem árulom el, legyen meglepetés” - nyilatkozta Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.

A szervezők által megálmodott díszlet, vagyis a színes lampionok, valamint a filmből jól ismert dallamok mindenkinek mosolyt csaltak az arcára. A rendezvényre érkezők többségének nagy kedvencei közé tartozott ez a film.

„Szeretem ezt a filmet, és kimondottan a régi magyar filmeket is szeretem” - mondta Kovács István.

Az est folyamán a közönség különleges borok társaságában élvezhette a vászonra vetített filmet. Három egri pincészet ajánlotta fel minőségi borait az est hangulatának emeléséhez. A szervezők külön figyelmet fordítottak a stílusra és a minőségre. Öltözékükkel is próbálták megidézni a 20-as, 30-as éveket, valamint a film történetéhez kapcsolódóan egy igazi komornyik leste a vendégek kívánságait. Az ötletgazdák jövőre szeretnék majd a nézőket is bevonni a programba, és egyfajta tematikus estet kialakítani. Az első Nyáresti Kertmozira közel ötvenen voltak kíváncsiak.


932_0_t 932_1_t 932_2_t 932_3_t
932_4_t 932_5_t
Vissza