Máriapócsi zarándokút (képgalériával)2017. július 26. (szerda) 19:00 - Egyháznews/5919_0_300.jpgÓzdiak is részt vettek a máriapócsi zarándoklaton. A helyi görögkatolikus egyházközségből közel ötvenen vettek részt a Nemzeti Kegyhelyként elhíresült búcsújáróhelyen. A hívek azzal a céllal tették meg a közel négy órás utat, hogy lelki terheiktől megváljanak, és megújulva térjenek vissza a mindennapokba. A vasárnapi búcsúünnep közel ezer látogatót vonzott.

Ózdról közel ötven hívő indult útnak a görögkatolikus egyházközségből Máriapócsra, a Miskolci Egyházmegye búcsújára. A Nemzeti Kegyhelyként ismert búcsújáróhelyet elsőként nyilvánították kegyhelynek Magyarországon. A résztvevők között többen voltak olyanok, akik már nem először tették meg ezt az utat, de akadtak olyan hívek is, akik most érezték úgy, hogy készen állnak a zarándoklatra. Máriapócs közkedvelt a turisták számára is, a keresztények viszont azzal a szándékkal mennek, hogy életükből hátrahagyják lelki terheiket, és megújuljanak.

„Nagyon nehéz egy ilyen út, hiszen három és félórán keresztül zarándoklunk, énekelünk, beszélgetünk. Ennek a terhét az embernek vállalnia kell, de megérkezni Máriapócsra, és onnan elindulni mindig nehéz. Van egy énekünk, amelyben úgy fohászkodunk az Istenszülőhöz, hogy lehetséges, hogy utoljára állunk meg az Ő kegyképei előtt, és úgy kérünk tőle áldást. Voltak közöttünk idősek, 80 évesek, és voltak 5-6 éves gyerekek is. Az ember úgy indul el egy ilyen zarándokútra, hogy életének egy szakaszát le akarja zárni, és a jó Istennek a kezébe helyezzük az életünket, hogy Ő vezessen tovább bennünket” - fogalmazott Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus.

A görögkatolikus templom parókáján gyűltek össze az út résztvevői az atyával együtt, hogy a Máriapócson szerzett élményekeit megbeszéljék. Többen felelevenítették saját tapasztalataikat, és azt is hozzáfűzték, hogy a zarándoklat során a hitük is megerősödött. A parókus elmondta, hogy egy ilyen kegyhely látogatására fel kell készülni, és egyben meg is kell érni rá. Ezt ugyanígy gondolta Berkesziné Simon Krisztina is, aki először vett részt ezen az úton, hiszen most érezte úgy, hogy eljött az ideje.

„Felemelő érzés volt együtt imádkozni a közösséggel, és együtt áldozni, püspökatyát hallgatni, amikor az Istenszülő elé mindannyian hálával, illetve kéréseinket megfogalmazva mondjuk el imáinkat. Én is megtettem a magamét, és csodálatos volt megtapasztalni a hitnek azt az erejét, amit a többieken láttam, illetve átélni azt, amit a saját imáim után éreztem” - mondta Berkesziné Simon Krisztina.

A zarándoklat után többen úgy érezték, hogy megtalálták lelki békéjüket, és feltöltődtek testileg-lelkileg. A látogatás azoknak is különleges élmény volt, akik már jártak korábban Máriapócson, hiszen azóta sokat változott a terület.

„Én nagy élményekkel tértem vissza, mert valamikor gyerekkoromban voltam ott, és most teljesen mást kaptam, mint amire emlékeztem. Nagyon csodálatos, lelkileg megviseli az embert, mert ott olyan terheket tud letenni az ember, amitől megkönnyebbül” - nyilatkozta Bodnár Mária.

A helyiek örültek, hogy egy szervezett túrának lehettek a résztvevői. Több csoport érkezett Kárpátaljáról, és voltak akik a távot gyalogosan, vagy épp kerékpárral tették meg. Az ózdi görögkatolikus egyházközség jövőbeni tervei között az is szerepel, hogy más zarándokhelyet is felkeresnek a környéken.


919_0_t 919_1_t 919_2_t 919_3_t
919_4_t 919_5_t
Vissza