Sportos tábor2017. július 21. (péntek) 19:00 - Sportnews/5904_0_300.jpgMintegy 120 gyermeket mozgat meg nyári sporttáboraiban az Ózdi Sport- és Élményközpont. A cég munkatársai hat hétig biztosítanak mindennapos elfoglaltságot a fiataloknak. Ezen időszak alatt a táborozók többféle sportággal ismerkedhetnek meg, de több kirándulás is szerepel a programban.

Félidejéhez érkezett az Ózdi Sport- és Élményközpont nyári táboroztatási programja, a harmadik egyhetes turnus zárult le a mai nappal. A program elsődleges célja, hogy a fiataloknak úgy biztosítson mozgáslehetőséget, hogy közben többféle sportággal ismertetik meg őket a táborvezetők.

„100-120 főt tudunk megmozgatni a hat hét alatt. Ez a tavalyihoz képes sokkal jobb számadat és bízunk benne, hogy a következő években még népszerűbbé tudjuk majd tenni táborunkat” - mondta Török Richárd, munkatárs, ÓSÉK.

A sportági bemutatók és foglalkozások mellett természetesen az egyéb szabadidős programok sem hiányoznak a sporttábor kínálatából. A nyári kikapcsolódás népszerűségét mutatja, hogy arra nem csupán városunkból, hanem más településekről is jelentkeztek gyermekek.

„Voltunk strandon, vetítettek nekünk, jártunk a rendőrségen és a tűzoltóságon. Nagyon jó volt minden” - nyilatkozta Ferenc Kende.

A sporttábor napközis jelleggel zajlik, vagyis reggel 8 órától délután 4 óráig biztosítanak elfoglaltságot a gyerekeknek, akik ez idő alatt reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak a szervezőktől.

Vissza