Sikeres vizsga (képgalériával)2017. június 1. (csütörtök) 19:00 - Oktatásnews/5743_0_300.jpgElőször tettek szakmunkásvizsgát a felnőtt oktatásban résztvevő tanulók a Gábor Áron Szakképző Iskola tagintézményében. A képzés két évvel ezelőtt indult 27 fővel, mára azonban 12-en maradtak. Az oktatáson résztvevők munka mellett végezték az iskolát, és fontosnak érezték, hogy más szakmában is jártasságot szerezzenek.

Két évvel ezelőtt 27 fő kezdte el a cukrász, és ugyanennyien szakács tanfolyamot a Gábor Áron Szakképző Iskola tagintézményében. Többnyire olyanok jelentkeztek, akik munka mellett szerették volna elsajátítani ezt a szakmát. Az írásbeli vizsga május 19-én volt, ahol kimagasló eredményeket értek el gazdasági ismeretekből és szakelméletből. Ez alkalommal a gyakorlati része következett a megmérettetésnek, amelyen két, napi készítményt, és egy alkalmi díszmunkát kellett produkálniuk a cukrászoknak.

„Két évvel ezelőtt 27 fő jelentkezett cukrász, és 27-en szakács tanfolyamra. Zömmel olyan emberek, akiknek már volt megfelelő végzettségük, és valahol már bekapcsolódtak a munka világába. Jelen pillanatban 12 végzős cukrászunk és 12 szakácsunk van. Elmondhatom, hogy mindenkinek munkahelye van, és amellett jártak elméleti és gyakorlati oktatásra” - mondta Kellerné Göcző Marianna, a Gábor Áron Szakképző Iskola tagintézmény-vezető helyettese.

Az alkalmi díszmunkánál a stílust a tanulók határozhatták meg, a kikötés csupán annyi volt, hogy 16 szeletes tortát kellett készíteniük, amelyet a választott  idegennyelven be is kellett mutatniuk a szakma képviselői előtt. Idén a vizsgabizottság elnöke Kőrössy Kálmán mesterszakács volt.

„Nehezebb nekik a dolguk, abból a szempontból, hogy két év alatt kell elsajátítani nehéz dolgokat, tananyagot, és mellette ők ebben a szakmában nem dolgoznak. Kevés a gyakorlási lehetőségük a tanüzemben, illetve egyéb helyeken, de főleg itt az iskolában sajátították el ezt. Ahhoz képest szép és látványos munkát tettek le az asztalra” - nyilatkozta Kőrössy Kálmán, mesterszakács.

A cukrászok között akadt olyan is, akit a hétköznapokban más tisztségben láthatnak az ózdiak, de a süteménykészítés szeretete miatt megtanulta a szakma rejtelmeit.

„Nem is az új szakmáért jöttünk, hanem a hobbi, ami éltetett minket, ami miatt ide jöttünk. Ha megtanulunk bármi pluszt, amit hozzá tudunk adni, akkor mindenképpen előnyünkre válhat. Így most, hogy itt állunk a szakmunkásvizsgán, így azt mondom, hogy az elmúlt két év eredményes volt, sok mindent megtanultunk, és másképp csinálunk otthon. A barátok és ismerősök, akik látják a süteményeket, illetve kóstolják eddig pozitív visszajelzést adtak” - fogalmazott Szaniszló Károly, tanuló.

Az intézmény szeptembertől ismét indít két éves cukrász és szakács oktatást, ahol a végzősök a sikeres vizsga után a nappali rendszerű képzés során megszerzett szakmunkás bizonyítvánnyal egyenértékű végzettséget kapnak.


743_0_t 743_1_t 743_2_t 743_3_t
743_4_t 743_5_t 743_6_t 743_7_t
743_8_t 743_9_t 743_10_t 743_11_t
743_12_t
Vissza