Költségvetés (képgalériával)2017. május 26. (péntek) 19:00 - Politikanews/5726_0_300.jpgMagyarország 2018. évi költségvetésének tervezetét ismertette legutóbbi sajtótájékoztatóján Ózd és térségének országgyűlési képviselője. Riz Gábor elmondása szerint az országos büdzsé legfontosabb feladatai közé a teljes foglalkoztatottság elérése, a gazdasági növekedés fenntartása és a biztonság erősítése tartozik.

Varga Mihály május elején nyújtotta át az Országgyűlés elnökének hazánk 2018. évi költségvetési törvényjavaslatát. Ennek részleteit ismertette most Riz Gábor a sajtó képviselőivel. Ózd és térségének országgyűlési képviselője tájékoztatója során hangsúlyozta: a büdzsé 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, és azok számára kínál előnyöket, akik munkából tartják el magukat és családjukat.

„2017-hez viszonyítva 180 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, az oktatásra 80 milliárd forinttal jut több. Az otthonteremtési programokra is 15 milliárddal, vagyis mintegy 7 százalékkal több jut, mint a 2017-es költségvetésben. De az útfelújításokra, ami a mindennapi problémáink egyike, is több jut majd. Harminc milliárd forinttal növekszik ennek keretösszege” - fogalmazott Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

A jövő évi irányszámokkal kapcsolatban Riz Gábor kiemelte továbbá, hogy januártól havi 35 ezer forintra emelkedik a kétgyermekes családok adókedvezménye, valamint újabb 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és 12 százalékkal növekszik a szakmunkás minimálbér, ugyanakkor 5 százalékra csökken a halhús, az éttermi szolgáltatások és az internet áfája. Mindezen intézkedések nagyban segíthetnek abban, hogy a fiatalok itthon és ne külföldön találják meg boldogulásukat.

„Mi nem értünk egyet a Jobbiknak a bérunióra vonatkozó elképzeléseivel, mert az adózás és egyéb gazdasági szempontok szerint sem megvalósítható" - mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

Riz Gábor végezetül hozzátette: a magyar gazdaság stabil, olyan számokat tud mutatni, ami Európa viszonylatában is imponáló. A kormány az elmúlt években visszafizette valamennyi korábban felvett külföldi hitelét. Az ország úgy valósítja meg a gazdaság növekedését, hogy közben nem vesz fel külföldi hitelt, hanem a saját teljesítményére alapozva valósítja meg a fejlesztéseket.


726_0_t 726_1_t 726_2_t
Vissza