Jótékonysági koncert (képgalériával)2017. május 20. (szombat) 16:56 - Egyháznews/5701_0_300.jpgKözel háromszázan vettek részt azon a jótékonysági koncerten, amit az evangélikus templomban tartottak a reformáció jegyében. Az estén barokk kori dallamok is felcsendültek, és különböző formációk is képviseltették magukat. Az alkalmon énekelt az Ózdi Városi Vegyeskar, és több miskolci zenész is bekapcsolódott az orgona felújításáért szervezett hangversenybe. A program ökumenikus volt, amelyen hét felekezet lelkészei képviselték közösségeiket.

Jótékonysági hangversenyt tartottak az ózdi evangélikus templomban „Luther szellemében” címmel. A koncert ökumenikus alkalom is volt egyben, hiszen hét felekezet lelkészei képviselték gyülekezeteiket. A rendezvényt Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója nyitotta meg, aki egyben az esemény fővédnöke is volt. Beszédében kiemelte az est fő célját, és azt is, hogy ez a hangverseny méltán kapott helyet a II. Hétvölgy Fesztivál nyitónapján. Az együtteseket Gyárfás-Dobos Adrienn konferálta fel, bemutatta a formációkat, majd a darabok között ismertette a felcsendülő műveket. Az egyik miskolci fellépő elmondta, hogy manapság a klasszikus műfaj még mindig az időseket vonzza leginkább, de abban bízik, hogy most nem csak ők képviseltetik magukat.

„Én úgy érzékelem, hogy mostanában egyre nagyobb igény van erre, és hála Istennek a koncerttermekbe amikor különböző helyeken járok, azért összegyűlnek az emberek. Inkább az idősebb korosztály, a fiatalok még annyira nem vevők rá, de reméljük, hogy őket is megfogja ez a fajta zenei stílus” - mondta Sztahura Ágnes, orgonaművész.

A programon egymást váltották a hangszeres előadások, amelyek között trió és kvartett csoportok is szerepeltek. A koncertről a bécsi klasszika sem hiányozhatott, amelyben közreműködött Nagy Tamara énekművész és Sztahura Ágnes orgonaművész kettőse is. A templomban fellépett az Ózdi Városi Vegyeskar, akik több művet is énekeltek, majd Tóth Melinda prédikációját is meghallgathatták a jelenlévők, amelyet a reformáció jegyében tartott meg. A rendezvény fővédnöke elmondta, hogy jó érzés egy ilyen jótékonysági koncertet felkarolni, hiszen nemcsak az orgona felújítása a cél, hanem a szeretet továbbítása is.

„Azt gondolom, hogy egy az utunk az egyház képviselőivel nekünk világiaknak, hogy szolgáljuk az embereknek azt a vágyát, amely a közös együttlétek örömét okozhatja, a szeretet közvetítése. Itt ma a zene volt az a kapocs, amely igazán Istenben összekötött minket, és azt gondolom ennél méltóbb kezdő estélye nem is lehetett volna fesztiválsorozatunknak” - fogalmazott Pappné Szalka Magdolna, fővédnök, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

A program művészeti vezetője Szurasenkó Dániel úgy összegezte az eseményt, hogy jó látni a segítőkészséget az emberekben, hiszen közel háromszázan látogattak el a templomba, és azt, hogy a zenésztársadalomból sem veszett ki az önzetlenség. A megjelent lelkészek zárásként áldást mondtak, majd a közös együttlét agapéval ért véget. A jelenlévőknek arra is volt lehetőségük a jótékonysági koncert után, hogy adományaikkal támogassák a hangszer renoválását.


701_0_t 701_1_t 701_2_t 701_3_t
701_4_t 701_5_t 701_6_t 701_7_t
701_8_t 701_9_t 701_10_t 701_11_t
701_12_t 701_13_t 701_14_t 701_15_t
701_16_t 701_17_t 701_18_t 701_19_t
701_20_t 701_21_t
Vissza