Díjazott pályaművek (képgalériával)2017. május 19. (péntek) 19:00 - Kultúranews/5700_0_300.jpgAz Ipari Örökségvédelmi Konferencia keretein belül tartották meg a XXXVII. Ózdi Honismereti Pályázat eredményhirdetését. Városunk önkormányzatának képviselő-testülete, az Ózdi Művelődési Intézmények, valamint a helyi Lajos Árpád Honismereti Kör által kiírt felhívására soha nem adták be olyan kevesen a pályaművüket mint idén.

Az Ipari Örökségvédelmi Konferencia keretein belül tartották meg a XXXVII. Ózdi Honismereti Pályázat eredményhirdetését. A nagy múlttal rendelkező eseményre összesen négy alkotást adtak be a szerzők, így rendhagyóan sikerült a rangsorolás is. Harmadik helyezett nem volt, két második és két első helyezés született. A dolgozatokat két miskolci történész lektorálta. Meglátásuk szerint a beküldött művek könyvé érettek.
   
„A miskolci Hermann Ottó Múzeum történelmi osztályát kerestük fel, és történészek szokták a munkáinkat átnézni. Ők szakemberek, sokrétűen ismerik az ózdi pályamunkákat és a témákat is. Nagyon alapos munkát végeznek, ebben tanácsot adnak, főként megerősítik bennünk, hogy mi a jó a munkájukban, ha valahol akad kritika. Ezek olyan szép munkák, hogy szinte könyvalakban ki is lehetne őket adni” - nyilatkozta Döbör Istvánné, a Lajos Árpád Honismereti Kör vezetője.

A pályaművekről előbb a Lajos Árpád Honismereti Kör elnöke mondott néhány gondolatot, majd Janiczak Dávid polgármester és Pappné Szalka Magdolna az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója adták át a díjakat. Oklevélben részesült Kurucz János, aki második helyezést ért el az „Emlékműmorzsák az ÓKÜ üzempszichológiai labor 25 éves tevékenységéről” írt munkájáért, és Bokor Sándor, aki az ÓKÜ Központi Karbantartói tevékenységét mutatta be anyagában. Első díjjal jutalmazták Benyhe László munkáját, aki az „Én Olvasóm” címmel írta alkotását, aki az emlékérme mellé Pappné Szalka Magdolnától egy I. világháborúból való jelvényt is átvehetett. Szintén emlékplakettet vehetett át ifj. Vass Tibor is, aki az ózdi női kézilabdázás történetét tárta fel.

„Hatalmas öröm és megtiszteltetés, tizenkilenc éve minden esztendőben benevezek a pályázatra. Egyik évben egy ipar- vagy településtörténeti, másik évben egy sporttörténeti anyaggal jelentkezem. A mai öröm duplán az, mert összeállt fővázban, nagy vonalakban az ózdi női kézilabdázás története, de sokat kell még dolgoznom rajta” - mondta ifj. Vass Tibor, helytörténész.

A szervezők bíznak abba, hogy a következő honismereti pályázatra több mű érkezik majd, és remélik, hogy a jövőben a fiatalabbak is kedvet kapnak kutatni és tollat ragadni.


700_0_t 700_1_t 700_2_t 700_3_t
700_4_t 700_5_t 700_6_t 700_7_t
700_8_t 700_9_t 700_10_t 700_11_t
700_12_t
Vissza