Vitás kérdések (képgalériával)2017. május 18. (csütörtök) 19:00 - Önkormányzatnews/5693_0_300.jpgNem volt vitától mentes a város képviselő-testületének mai ülése. Három órán át 16 napirendről tárgyaltak a képviselők, így többek között a tavalyi költségvetési pénzmaradvány felhasználásáról, intézményvezető kinevezéséről és több önkormányzati cég tavalyi tevékenységének eredményéről is.

Fürjes Pál napirend előtti felszólalásával kezdődött a képviselő-testület mai ülése. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője az utóbbi időszakban a városimázshoz kapcsolódó negatív változásokról beszélt, amiért ahogyan fogalmazott egyre inkább meggondolják az emberek, hogy Ózdra látogassanak. Azt mondta a város legfőbb közméltósága nem engedhet meg magának olyan ügyeket és azt a stílust, ami a lehallgatási botrány kapcsán napvilágot látott.

„Polgármester úr hoztam egy csiszolópapírt, ha kell, akkor csiszoljon a stílusán, mert ez így tovább nem mehet” - mondta Fürjes Pál, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Janiczak Dávid válaszában úgy reagált, a városimázs kezdettől fogva fontos a jelenlegi városvezetésnek is, a stílusán van mit csiszolni, ez folyamatban van, de éppen a kormánypárt és a kormánypárti sajtó az, aki lejáratja Ózdot.

„Nem hiszem hogy én tartottam Budapesten arról sajtótájékoztatót, ami negatív helyzetbe sodorta a várost, nem hiszem, hogy én hallgattam volna le saját magamat, engem lehallgattak, azt nem tudni jelenleg még, hogy ki” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A Fidesz-KDNP országos alelnöke Németh Szilárd egy megvágott 4 mondatnyi, médiában lejátszott hangfelvétel kapcsán tartott sajtótájékoztatót arról, hogy Ózdon korrupció van - fogalmazott Janiczák Dávid - akkor kérte, hogy Ózd polgármestere tisztázza magát. Elmondta ezt megtette több fórumon is, majd mégis az futott végig a kormánypárti sajtón hogy nem tudta tisztázni magát, s ez valóban a város negatív megítélését eredményezi.

A napirendek tárgyalása során először a város 2016. évi költségvetésének teljesítéséről, majd a maradvány felhasználásáról döntöttek. A polgármester utóbbi kapcsán elmondta több eddig sorakozó tételt most tud a város kiegyenlíteni, így a pályázatok előkészítésére és a sporttámogatásra szánt többletet, valamint az orvosi ügyelet működésére szánt pluszforrást is.

Egyhangúlag, 14 szavazattal támogatta a képviselő-testület dr. Mustosné Jakab Judit intézményvezető kinevezését, aki újabb 5 éves ciklusban irányítja majd a Petőfi Úti-Csépányi Összevont Óvodát. Ugyancsak a mai napon hozták meg a döntést a képviselők egy másik személyi kérdésben is, ami az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetője munkaviszonyának megszüntetéséről szólt, amelyet Tengely András közös megegyezéssel, maga kezdeményezett.

Több városi cég 2016. évi szakmai és pénzügyi tevékenységéről szóló tájékoztató is napirendre került ma a Városházán. Ezek az előterjesztések alkalmat adtak a kritikai észrevételek és a köszönet kifejtésére is.  Tóth Pál részletesen elemezte az Ózdi Városüzemeltető Intézmény beadványát, Csutor László pedig az elvégzett munkákat hiányolta, Obbágy Csaba egyebek mellett a bánszállási bekötőút kátyúzásának soron kívüli szükségességét indokolta, Zsuponyó Anett pedig köszönetét fejezte ki az intézménynek.

Az Ózdi Sport- és Élményközpont kapcsán Vitális István egyebek mellett az Ózdi Sportszervező Iroda megszűnésének korábbi hibás döntését vetette fel újra, Fürjes Pál pedig a strandfejlesztésről érdeklődött, amiről kiderült, hogy az most nem valósul meg.

Az ülés végén Janiczak Dávid egy a Romszínpad jövőjével kapcsolatos örömhírt jelentett be, korábban ugyanis írásban kereste meg a miniszterelnökséget, hogy műemlékké nyilvánítsák az épületet. A válasz éppen ma érkezett meg.

„Május 9. napján az ingatlanon lévő egykori acélműcsarnokot érintően, műemléki értékként történő nyilvántartásba vételi eljárás elindult, tehát innentől kezdve a csarnokot elbontani nem lehet" - tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.


693_0_t 693_1_t 693_2_t 693_3_t
693_4_t 693_5_t 693_6_t 693_7_t
693_8_t 693_9_t 693_10_t 693_11_t
693_12_t 693_13_t
Vissza