Tavaszi virágosítás (képgalériával)2017. május 16. (kedd) 19:00 - Városnews/5682_0_300.jpgMegkezdődött városunkban a virágosítás és a sövényvágás. A növények kihelyezését a városközpontban kezdték, a Gyújtó felé haladva. Futó muskátli és petúnia került fel a villanyoszlopokra, a nagy körforgalomban pedig 25 kaspót függesztettek ki. A virágosításon kívül zajlik a sövényvágás is, a munkálatokat összesen 150 fő látja el.

A napokban kezdték el az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai a virágosítást és a sövényvágást. Első körben a villanyoszlopokra kerültek fel petúniák és muskátlik, ezek kihelyezését a Vasvár úton kezdték meg. Idén a gyújtói körforgalom virágtartóit is kidíszítették, ide összesen 25 darab nagy kaspót függesztettek ki. Bóta József zöldterület-gazdálkodási vezető elmondta, hogy a növények kiültetésével a virágok ápolása és a locsolás is megkezdődik.

„Két műszakban szoktunk locsolni ezeket a növényeket. Időjárástól függően, de figyelembe vesszük azt is, hogy amit az oszlopokra kihelyeztünk, azokat nem úgy éri az eső, mint a földön lévő növényeket. Csapadék után is megnézzük, hogy milyen a tőzeg száraz vagy nedves” - nyilatkozta Bóta József, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény zöldterület-gazdálkodási vezetője.

A virágosítás mellett másik nagy feladat a sövényvágás, amelyet két munkacsoport is végez. A csapadékos időjárás miatt gyorsabban kezdett nőni a tamariska sövény is, ennek gondozását a Vasút utcában kezdték meg, de ezzel párhuzamosan vágják a Gyújtón és a Béke telepen is. A dolgozók egy műszak alatt akár 130 métert is levágnak.

„Olyan 120-130 méterre, mert ennek a sövénynek három oldala van, amit le kell vágni, úgyhogy nem csak a méter számít, hanem köbméterre számoljuk ezt ki” - mondta Nagy Zoltánné, sövényvágó, Ózdi Városüzemeltető Intézmény.

Az élő sövényt évente 3-4 alkalommal is metszik, ügyelve arra, hogy csak a friss hajtásokat vágják vissza. Ez a munka nyáron is folytatódik majd, a virágosítással együtt, hiszen a továbbiakban is ültetnek még egynyári növényeket a város több pontjára.


682_0_t 682_1_t 682_2_t 682_3_t
682_4_t 682_5_t 682_6_t 682_7_t
682_8_t 682_9_t 682_10_t
Vissza