Svájci víz (képgalériával)2017. április 26. (szerda) 19:00 - Városnews/5595_0_300.jpgLakossági fórumot tartottak tegnap délután a régi piactéren. A köznyelvben svájci víz projektként ismert beruházás munkálatai most elsősorban a Falu térségében élőket érinti. A megbeszélésen az érdeklődőknek lehetőségük nyílt részletesen megismerkedni a programmal, valamint kérdéseket is tehettek fel a szakemberek felé.

A korszerűsítés első szakasza még 2010-ben kezdődött, a Svájci-Magyar Együttműködési Program közel másfél milliárd forintos támogatásából. A munkálatok azóta is ütemterv szerint haladnak, a következő két hétben a Falu térségében élőket érinti elsősorban a beruházás. Most még, több méter hosszú árok tátong az egyik érintett utcában. Többek közt ez is megnehezíti az itt lakók mindennapjait.

„Árkot nem tudok ugrani. Lejöttem teljesen az utca elejére az árokban, szépen kapaszkodva, bottal a kezemben, majd felhívtam a szomszédasszonyt, végül ők segítettek, így el tudtam menni a dolgomra” - nyilatkozta Trázsi Istvánné.

Tegnap késő délután a régi piactéren tartottak lakossági fórumot az itt élő ingatlantulajdonosok számára. Ózd Város Önkormányzata és a kivitelező cég képviselője részletesen ismertette a jelenlévőkkel az ivóvízhálózat kiépítésével kapcsolatos projekt folyamatait.

„A rekonstrukció már elkezdődött a Béke, a Rákóczi és a Pázmány úton is. A Kenderszer út is a következő egy-két hétben megtörténik. Kérjük a lakosság megértését, támogatását. Az eseti kérdéseket a kivitelező cég képviselőinek fel tudják tenni. Végleges helyreállítás természetesen meg fog történni mindenhol, minden esetben, ahogyan a korábbiakban is” - fogalmazott Csuhán Gábor, projekt műszaki menedzser, Ózd Város Önkormányzata.

A megbeszélésen az érintettek többnyire az autóval való közlekedést, és az udvarukra való bejutást vetették fel problémaként. Erre közös megegyezés született.

„Amikor a lakók elhagyják az ingatlant, akkor fogjuk ezeket a vezetékeket lefektetni. Mire a tulajdonosok hazaérnek este, akkor már a visszatemetett árokkal találkoznak, amit megszórunk ideiglenesen kaviccsal. Akik nem tudnak bejutni autóval, azoknak őrzött parkolóhelyet biztosítunk” - mondta Batki Zsolt, az Aqua Holding Kft. építésvezetője.

A szakemberek igyekeztek minden felmerülő kérdést megválaszolni. Voltak olyan felvetések, amelyekre már a helyszínen sikerült megoldást találni.

„Minden fontos információt megkaptunk a kivitelezőtől és az önkormányzat képviselőjétől, amit szerettünk volna megtudni. Igazából nekünk csak ilyen bekötési problémánk volt, azt pedig megbeszéltük, úgyhogy végül is megoldottuk a problémákat” - nyilatkozta Hajdú Krisztián.

A kivitelező cég dolgozói arra törekszenek, hogy az elkövetkezendő két hétben minden útbontási feladatot be tudjanak fejezni, ezért a késő délutáni órákban és a hétvégén is dolgoznak. A második ütemben a svájci frank árfolyam-változásának köszönhetően megmaradt forrást használja fel a város. Május végére Ózd teljes ivóvízrendszere megújul.


595_0_t 595_1_t 595_2_t 595_3_t
595_4_t 595_5_t 595_6_t 595_7_t
595_8_t 595_9_t
Vissza