Bemutatkozó iskolások (képgalériával)2017. április 11. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/5553_0_300.jpgNyílt napot tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában. A bemutató jellegű tanórákon az intézmény első osztályos diákjai adtak számot tudásukról, és arról hogyan zajlik náluk egy nap. A délelőttre óvodapedagógusok és szülők is érkeztek, hogy megnézhessék mennyit fejlődtek a gyermekek szeptember óta.

A gyerekek aktív közreműködői a hittanórának az iskola elsős osztályában. Kérdezz-felelek módszer alapján adnak számot bibliai tudásukról azok, akik tavaly még csak nagycsoportosok voltak. Felkészültségüket megtapasztalhatták azok az óvónők és szülők is, akik ellátogattak az intézménybe. Felmérhették, hogy a tőlük elballagott gyerekek hol tartanak a tanulásban és, hogy a látottak alapján mire készítsék fel a leendő első osztályosokat. A helyi nevelési intézményekkel jó kapcsolatot ápol az iskola, így egymás munkáját kölcsönösen tudják segíteni.

„Óvónénik érkeztek a Mogyorósvölgyi és az Alkotmány úti óvodából, a jelenleg már hozzánk járó tanulóknak a szülei, és vártuk azokat az érdeklődőket, akiknek gyermekük a jövő évben kezdi el az általános iskolai tanulmányaikat” - nyilatkozta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola igazgatója.

A nyílt nap során az óvoda pedagógusai szakmai tapasztalatokat szerezhettek arról, hogy mit várnak el a nevelők a diákoktól, és hogyan szokták meg az iskolai környezetet. A szülők is betekintést nyerhettek abba, hogyan zajlik egy délelőtt az intézmény falain belül.

„Igyekszünk az órákat úgy megszervezni, hogy a gyerekek megmutathassák, hogy mennyi mindent tanultak, és az óvónéniknek is bemutathassák, hogy a kicsi óvodásból majdnem írni, és olvasni tudó gyermek vált áprilisra” - mondta Petákné Ráczkevi Zsuzsanna, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanítója.

A nevelők és szülők láthatták a gyerekeket hittanórán, matematika órán játékos módon számolni, az ének-zene órán pedig megmutathatták zenei felkészültségüket és a hangszeres tudásukat is. A délelőtti nyílt napra most csak a felnőtteket várták, a leendő elsősöknek májusban lesz lehetőségük arra, hogy megtekintsék, hogy milyen is az iskolai élet.


553_0_t 553_1_t 553_2_t 553_3_t
553_4_t 553_5_t 553_6_t 553_7_t
553_8_t 553_9_t
Vissza